Itt az év legpofátlanabb intézkedése: ettől még a fideszesek is ki fognak akadni

Kép forrása: MTI

Nem akarjuk hosszan magyarázni ezt a cikket, mert elegendő, ha két hírt egymás mellé teszünk. Az egyik egy óriási botrány, amely kapcsán azonnali intézkedésekre lenne szükség, a másik pedig egy intézkedés, amire egyből meglett a pénz, botrány nélkül.

Első hír:

A Magyar Közlönyben megjelent egyik kormányhatározat szerint a Terrorelhárítási Központ képességeinek bővítéséről, a feladat-végrehajtás magasabb szintű ellátásához szükséges eszközbeszerzések forrásainak biztosításáról döntött a kabinet. A kormány Magyarországa biztonsága érdekében, valamint azért, hogy a Terrorelhárítási Központ új eszközöket tudjon beszerezni (többek között elhasználódott védőfelszerelések) többletforrást juttat a központnak.

A költségvetésből egyszeri 5 milliárd forintot (egészen pontosan: 5 019 000 000 forintot) juttatnak a TEK-nek.

Második hír:

Traumatológusok egy sugárvédelmi képzést követően tettek egy próbát.

Először kipróbálták a legfontosabb védőeszközök, az ólomkötények áteresztőképességét – az eredmény még őket is meglepte. A kötények több helyen berepedezettek, koszlottak, foszlottak voltak, rosszul is tárolták őket, és amikor a röntgenkészülék alá helyezték, kiderült, hogy simán áteresztik a sugárzást – írja a 444.hu.

Ráadásul nemcsak leharcoltak a védőfelszerelések, hanem hiányosak is: nincsen elérhető pajzsmirigyvédő, sugárvédelmi szemüveg vagy kesztyű. Sokan saját pénzen vásárolt sugárvédelmi felszereléssel mennek a műtőbe, beteget ellátni. Ami azt is jelenti, hogy az operálandó beteg számára sincsen megfelelő védőeszköz. Még gyerekeknek sem.

Ilyen előzmények után kezdtek az intézet orvosai mélyebben kutakodni, és kiderítették, hogy a Péterfy Kórház Manninger Jenő Baleseti Központnak a jelen pillanatban nincsen érvényes és jóváhagyott Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzata, a legutóbbi érvényes szabályzat – a dokumentumok alapján – 2017-ben lejárt.

Következtetés:

Mindenki döntse el maga, hogy melyik védőfelszerelés cseréje volt a fontosabb!

loading...