Dobrev Klára kiakasztotta a mutatókat: átütő sikerre vitte a kommunikációs formát, amit kitalált

A Demokratikus Koalíció EP-listavezetője egyedülálló módszert talált arra, hogy programját ismertesse, és megválaszolja azokat a kérdéseket, amelyeket feltettek neki. Előre beharangozta, hogy élő adásban fog jelentkezni, ahol is megpróbál minél több kérdésre feleletet adni.

Nemcsoda, hogy Dobrev Klára alig győz szemezgetni a kérdésekben, hiszen az országjárása során számos településen volt lehetősége megismerni a magyar emberek aktuális problémáit, dilemmáit. Kevés olyan sokoldalú politikus van, aki ilyen egyenesen, nyíltan képes kommunikálni a választópolgárokkal. Az élő videóban ugyanis az tűnik fel, hogy a DK EP-listavezetője nem ad kitérő válaszokat, sőt, a saját véleményét minden kérdéshez hozzáteszi.

Nem túlzás azt mondani, hogy az élő videó átütő sikert aratott, hiszen azt néhány óra alatt több ezren osztották meg, a megtekintése pedig jóval tízezer feletti.

Nem egyedi eset a modern párbeszédes forma megjelenése a DK-ban. Az EP-kampányban és azt megelőzően is észrevehettük, hogy Gyurcsány Ferenc vlogolni kezdett, chatbottal kommunikál a feliratkozókkal, Instagrammon is aktív, a párt életébe pedig egyre több fiatal kapcsolódik be aktívan, javarészt a modernizált formák által.

Dobrev Klára nem utoljára jelentkezett élő adásban, továbbra is várja a kérdéseket, hogy a következő alkalommal újra választ adjon rájuk.

loading...