Hatalmas botrány Szegeden: bűnösnek mondta a bíróság a Botkának címzett hamis levél jóváhagyóját

Kép forrása: Szeged Televízió - Kapitány Gergely, szegedma.hu főszerkesztő

Juhász Csaba bíró bűnösnek mondta ki Kapitány Gergelyt, a szegedma.hu főszerkesztőjét, akit két év próbára bocsátott, és kötelezte tizenöt napon belül tízezer forint perköltség befizetésére. Bálint Gábor, a vádló Szabó Sándor MSZP-s képviselő ügyvédje három nap gondolkodási időt kért, ehhez csatlakozott a védelem is, így az ítélet nem jogerős – írja a Szeged.hu.

Az ügy előzménye, hogy 2017 novemberében a szegedma megjelentetett egy hamis levelet, amelyet állítólag Szabó Sándor írt Botka Lászlónak. Amint ez megjelent és Szabó Sándor tudomására jutott, az országgyűlési képviselő azonnal sajtótájékoztatót tartott, ahol közölte, rágalom a levél. A szegedma még aznap levette azt, tudósított is a sajtótájékoztatóról, de sem helyreigazítást nem közölt, sem elnézést semmilyen formában nem kért Szabótól a nyilvánvaló hazugságért.

A bírósági tárgyaláson Kapitány Gergely, a szegedma.hu főszerkesztője olyan hajmeresztő állításokat fogalmazott meg, amelyekkel azt sejteti, hogy a hamis levél kikerülése nemhogy ártott, de kifejezetten előnyére vált Szabó Sándor MSZP-s képviselőnek. Ezeken a mondatokon a bíró is megrökönyödött, részletesebben a szeged.hu-n idézik őket.

Megdöbbentő, hogy a választásokhoz közeledvén mire vetemedik a kormánypárthoz közeli média, illetve azok a Fidesz-káderek, akik nem riadnak vissza sem attól, hogy hamis leveleket írjanak más ember nevében, sem attól, hogy ezt publikálják is a felületeiken. Nem számít, hogy igaz-e a hír, ha Botkát mocskolják benne, a lényeg, hogy ütni kell a szegedi vezetést tűzzel-vassal-Kapitánnyal-Kubatovval.

A Fidesz harcos politikája azonban láthatóan nem működik a csongrádi megyeszékhelyen, hiszen még egy jelöltet sem tudtak felmutatni, aki Botka kihívója lehetne. Az egyetlen ütőkártyájuk a hazugság, de mint láthatjuk, a bíróság ezt kellőképpen szankcionálja.

Nem akarok a Fidesznek tanácsokat adni, de talán ha elfogadnák azt a tényt, hogy a szegediek szeretik a városukat, a közösségüket, akkor belátnák, hogy a valótlan tényállításokon alapuló cikkek, a karakterromboló kampányok itt nem nyernek szimpátiát a választóktól…

Jabronka Richárd

 

loading...