
A rendőrsorfal áttörésére buzdít Rékasi Zsigmond, az ismert színművész fia. Kommentár nélkül közöljük a kiírását:
„Essen kicsit helyre a realitásérzéke mindenkinek aki a jelenlegi helyzettel elégedetlen.
Beszéljünk a tényekről;
– Orbán Viktor és fanatizált hordája nyíltan elcsal szavazásokat technikai eszközökkel.
– A tüntetők ellen nagy számban kirendelt rohamrendőrök fiatal hölgyeket, fenyegetést abszolút nem jelentő lánykákat fújnak arcon könnygázzal, tepernek le a földre, majd rabosítanak.
– Megválasztott parlamenti képviselőket vernek meg gondolkodás nélkül az MTVA székházban lévő biztonsági emberek.
– Hasonlóan mint engem tavasszal, egy sétáló embert rabosítottak, majd garázdasággal vádolják, hogy leplezzék ostoba, elhamarkodott lépéseiket.
Ezek csak azok az esetek, amik az elmúlt napokban történtek. Ha valaki ezek után azt gondolja, hogy bejelentett vonulgatással és kántálással fog rendszert váltani, az téved.
Körülöttünk is „győztek már le” kormánypártot békés eszközökkel, bejelentett demonstrációval. Mi ezt nyolc és fél éve csináljuk. Nem durván egyértelmű, hogy nincs eredménye? Ne higgyük már azt, hogy pont ennyi év után a tüntetésektől kezdett el rúgkapálni a kormánypárt.. Az ellenzék és az utcán megmozduló emberek határozott, rendíthetetlen, esetenként igen, ‘erőszakos’ fellépései miatt robogunk így a siker felé.
A gyújtogatást maximálisan elítélem, csütörtökön is oltani segítettünk társaimmal. Mindezzel együtt, ha be akarunk jutni az MTVA székházba segíteni a képviselőknek, akkor át kell menni a sorfalon. Ebben nem kell egy pacifista embernek sem részt vennie, de ne csitítsa azokat, akik készek meglépni azt ami nem jó, de szükségszerű.
Ui.: A hatóság tagjai nem az ellenség. Viszont ha a feletteseitek, és Ti nem játszotok a gerincesség és a szabájok mentén, akkor ezt tőlünk se várjátok el.”