
Nagyot ment a Facebookon Kálmán Olga, aki ezúttal nem rejtette véka alá véleményét: megtette azt, ami a köztévé feladata lenne, és ezzel együtt sokak szavát tolmácsolta.
„A tüntetők 5 pontja. Az állami média helyett. Mert a szabad szó NEM zárható és NEM titkolható!” – ezzel a kiírással vitt be egy óriási gyomrost a Fidesznek a népszerű újságíró, aki ahogy fogalmaz:
bár nincs lehetősége a televízióban felolvasni a tüntetők öt pontját, de SZABAD újságíróként ezt megteszi.
Óriási köszönet és tisztelet Kálmán Olgának, hogy nem tartva semmiféle retorziótól, felvállalta a véleményét, méghozzá függetlenül. A jelenlegi kormány ugyanis az újságírók elé két lehetőséget állít:
- beállhatnak a hírhamisítók táborába
- vagy lehetnek függetlenek, akiknek a FÜGGETLEN szó nemcsak azt jelenti, hogy párthovatartozás nélkül végzik munkájukat, hanem azt is, hogy kiállnak a negyedik hatalmi ág, a média eltiprása ellen és a magyarok érdekei mellett.
Kálmán Olgát nyugodtan Soros-bérencezhetik, jelenleg az nem független, aki nem cselekszik úgy, mint ő!
Hajrá demonstrálók, hajrá szabadságpártiak, hajrá demokraták!
Kérjük, oszd meg ezt a cikket, ha neked is eleged van a Fidesz önkényéből. Köszönjük!