Gálvölgyi megdöbbentően őszintén fakadt ki – elmondta, mit gondol a politikai helyzetről

Kép forrása: FIX TV | Bóta Café

Gálvölgyi Jánossal a hírklikk.hu készített interjút, ahol a művész elmondta: a szervezők nem hirdették meg a kaposvári előadását, mivel „ott valaki összecsinálta magát”. És ha egyszer nem hirdették meg, akkor nyilván érdeklődő sem volt rá.

A meglepően őszinte és velős interjúban a Kossuth-díjas művész több érdekességről is beszélt.

„Sajnos a szolgalelkűség szörnyű tulajdonsága ennek a népnek. Megpróbálnak sokan megfelelni, csak azt nem tudom, hogy minek, kinek. Azt akarták egyesek bebizonyítani, hogy nekem már olyan rosszul megy, hogy nem is kíváncsi rám senki. Ha így lenne, akkor nekem már abba kellene hagynom a pályát, de szerencsére nincs így. Az önálló estemen pótszékekre van szükség, akkora az érdeklődés. De a színházi szerepeimnél is telt ház előtt játszom, legyen az Madách-színházi előadás, vagy a Játékszín…” – véli Gálvölgyi.

A színész szerint A hullaégető című Ladislav Fuks-regény, amit a cseh író 1936-37-ben játszódik és januártól újra látható lesz a Játékszínben a máról is szól.

„Volt, aki látva a darabot, azt mondta: még sem kellett volna beleírni aktuálpolitikai dolgokat. Pedig nincs beleírva semmi. Olyan mondatok vannak benne, hogy attól, hogy a Vezér megszüntette a köztársaságot, még meg kell figyelnünk az újságírókat, művészeket, takarítónőket, hogy tudjuk, mit beszélnek… Különben szétszéled a nyáj. Egy hangot nem írtunk bele. Bennünk is akkor szólalt meg igazán a szöveg, amikor az olvasópróbát tartottuk.”

Gálvölgyi szerint mindez sajnos nagyon aktuális és nem csak Magyarországon,”megint valami nagyon rossz felé megyünk”.

Mi sem bizonyítaná azt jobban, hogy a Hullaégető aktuális, mint hogy a szervezők nem is merik meghirdetni az előadást, hátha valami retorzió éri őket a kormányzat részéről. A szöveg nem mai, a hatalom mégis magára veszi. Nem csoda, hiszen van rá oka.

Az azonban a legsötétebb diktatúrák kezdeti időszakában szokott csak előfordulni, hogy egy szépirodalmi vagy egy színházi művet ellehetetlenítenek, csak mert az rávilágíthat a politikai helyzet baljós történéseire, vagy mert pusztán elgondolkodtatja a nézőket.

Nagyon rossz készülődik, és ennek már mindannyian részei vagyunk…

loading...