
Kedves Róbert!
Ott szeretném kezdeni a levelem, hogy leszögezem: elismerem a munkásságodat. Olyannyira, mint a Fidesz kommunikációs stábjáét is, amelyik minden esetben tudja, hogy mit érdemes írni egy plakátra ahhoz, hogy az üssön és berögzüljön a köztudatba. A te profilod a nagy „megmondás.” Nézel egy hírt, vársz fél napot, amíg vélemények és azok ellenvéleményei születnek róla, majd kialakítasz egy harmadik álláspontot, ami tökösnek és kendőzetlennek tűnik. Ehhez már van egy bejáratott imázsod, nincs is ezzel baj, Magyarországon betöltöttél egy olyan hiánykaraktert, ami eddig nem volt jelen, és ebből élsz, tiszta sor.
A Majka-Curtis vitában természetesen neked is meg kellett szólalnod. Azt az ostobaságot viszont nem néztem volna ki belőled, amit produkáltál. Állításod szerint Majka most bemószerolta társát a rendőrségnél, ezért nem tartod etikusnak a ledrogosozást. Szerinted a magyar rendőrség annyira agyatlan, hogy hosszú évek egyetemi kiképzése és számos gyakorlati tapasztalás után az erre szakosodott nyomozók az alapján fognak valakit górcső alá venni, hogy a társa nyilvánosan drogosnak minősíti őt?
Szerinted abból áll a rendőri munka, hogy a hivatottak nem tudják azt, melyik zenész lehet esetleg drogos? Nem is vélelmezik, hogy a szórakoztatóiparban a kokain mindennapos? Fogalmuk nincs arról, hogy a zenészek szívják a port és csak akkor kapnak észbe, amikor Majka ezt közli a színpadon?
Mindannyian tudjuk, beleértve az olvasóimat, akik ezt a cikket nézik, hogy a megállapításod nem több egy újabb hakninál. Találtál egy véleményt, ami még nem hangzott el, de azért azt kellőképp giccsesen előadtad:
„Arra az elvetemült aljasságra, hogy a haverodra ráküldd a hatóságot, mert épp nem alkalmas arra, hogy haknizz vele, a mai napig kellett várni – és jött Majka, az ózdi hős, a drog elleni harc apostola, a cserbenhagyott barát, hogy a poptörténet lapjaira jellemtelenségből és árulásból új fejezetet írjon.”
Egyrészről igazad van abban, hogy Majka nyilvános kinyilatkoztatása az erkölccsel köszönőviszonyban sincs. Másrészről viszont „leózdizni” valakit hasonlóképp jellemtelen bunkóság. Mi köze is van ennek a történetnek ahhoz, hogy Majka honnan származik? Fogalmam nincs róla, hogy te hol születtél, nem is néztem utána, mert nem érdekel. Ebben a cikkben ugyanis nem lebudaizni vagy leszolnokizni akarlak, mert nem tartozik ide. Itt csak a kijelentéseidről, a saját döntésedből fakadó tetteidről értekezem.
Nincs azzal semmi baj, hogy megtaláltad a kenyérkereseted forrását, de ha már megmondóemberré váltál, légy következetesebb, a saját kedvelőid is ezt várják el tőled. Amit most mondtál, egy félművelt, középszerű celebre vall, te pedig többnek mutatod magad ennél. Viselkedj is úgy!
Üdvözlettel,
Jabronka Richárd