
Németh Szilárd, alias „Rezsi Szilárd” ezidáig nem az intellektuális képességeiről volt híres, de Orbán Viktor szeretné megmutatni, hogy a honvédelmi államtitkár az alkotmányjogászokat felülmúló tudással bír.
Szájer József mellett Németh Szilárd honvédelmi államtitkár is segíti majd az ősszel induló egy-másfél éves alkotmányrevíziót, melynek során Orbán Viktor szerint meg kell vizsgálni a módosítandó „réseket” az Alaptörvényben – írja az atv.hu.
Kíváncsiak voltunk, hogy Németh Szilárd mely kvalitásai alapján került be a résbetömő alkotmányozó testületbe, ezért az Országgyűlés hivatalos honlapján utánanéztünk a végzettségének.

Eszerint a főrezsibiztos tanító-könyvtáros, valamint közoktatás vezető végzettségekkel is rendelkezik. Erre mondaná a költő:
„Én egész népemet fogom,
nem középiskolás fokon,
taní-tani…”