
A NER-lovag szokásosan kezdte az Echo TV-n futó adását. Legalább húsz percbe tellett, míg egész kerek mondatokat tudott megfogalmazni. A felkonferáláson még mindig nem változtattak a műsor szerkesztői, a monoton háttérhang mormogja föl a következő sort
„az Echo TV budapesti stúdiójából jelentkezik a HIGGADT, MÉRSÉKELT és MEGFONTOLT házigazda”
Kedves olvasóink bizonyára -akik még nem látták, halhatták ezt a műsort- most a fejüket fogják a megdöbbentő anomália miatt. Az első kb. tíz perc nem szól másról, mint a Jobbik szakadásáról, amolyan végjátékként vázolja fel az eseményeket, majd hozzáteszi, hogy ő személyesen szeretné feltenni az i-re a pontot.
Ki tudja, hogy mire gondolhatott ezzel a narancsködbe burkolózott zavart elme?
A műsor természetesen dübörög tovább, hiszen még fél óra van hátra. A közönség javarészt nyugdíjaskorú, és létszámát tekintve erős jóindulattal sem mondható nagynak. A fújozástól és egyéb gyalázkodó hangoktól nem idegenkednek, hű szolgaként követik a táblára írt utasításokat, Bayer megerősítést váró visszakérdezéseire extázisban bólogatnak-helyeselnek.
Bayer a modern Európa legfrissebb vívmányaival hozakodik elő a kedves nézőknek. Mégpedig azt próbálja elhitetni egy szexuális felvilágosító nyomtatvánnyal kapcsolatban, hogy „a finn kisiskolások ezen nőnek föl”
Íme az említett oldal a könyvből:
Bayer Zsolt ismét kimutatta a foga fehérjét. Ironikusan jegyzi meg, hogy
„ugye szükség volt nyilván arra hogy feka legyen a férfi, mert hogy ez egy mindennapos eset a Lappföldön”
Bayer ezzel a kijelentésével bebizonyította, hogy fogalma sincs hol van Lappföld. Nem érezte szükségét, hogy felkészüljön. Hiba! Egyrészt a teljes Finn lakosság csupán 3,6%-a él ott 21 településen a legészakibb régióban, másrészt összességében Lappföld inkább terjed ki Svédországra és Norvégiára, az összesen 158 ezer négyzetkilométerével. A NER-lovag tovább folytatja a kép elemzését, immár óvodáskorú gyerekeknek szánt könyvként említi.
Nem egészen öt perces kutatómunkával ezt egyszerűen meg is lehet cáfolni. A könyvet egy alapítvány szerkesztette általános iskolák végzős tanulói számára, ahol fakultatív szexuális felvilágosító órán tanulmányozhatják. Ettől függetlenül nem ez az alaptanköny. Csupán egy jótékonysági szervezet „szóróanyaga”, amiben bemutatják a szexuális együttlét különböző formáit és hogy nem csak két fehér ember között lehet szexuális kapcsolat, vagy nem csak férfi és nő között. A finn általános iskola kilenc osztályos, így 15-16 éves tanulók olvashatják ezt a kiadványt, nem kisiskolások vagy óvodások.
Bayer úrnak a látottak miatt már teljesen elborul az agya, rasszistának és kirekesztőnek nevezi a könyvet a következő okok miatt: a könyvet fellapozva nem talált benne lány-lány párost, fiú-rénszarvas, fiú-medve, és fiú-farkas relációt. NER-lovagunk fantáziája meglehetősen megtáltosodott…
Végül kiderül a pontos szándéka:
„Csak hogy tudják, miért vagyunk mi lemaradva olyan nagyon. Mindig el van nekünk mondva, hogy a finn oktatási rendszer, az a követendő, iránymutató, az a jó. Láttak maguk magyar tankönyvben ilyen képet? Na ezé’ tartunk itt ahol tartunk”
Zárja a műsor második blokkját ezekkel a sorokkal, mintegy arra utalva; a magyar közoktatásban semmi gond nincs.