Bukhat a Fidesz: csoda készül Hódmezővásárhelyen a friss adatok szerint

Kép forrása: MTI

Sorsfordító

Egy ország figyel most lélegzetvisszafojtva Hódmezővásárhelyre. A mai időközi választáson ugyanis, amit a korábbi polgármester halála miatt írtak ki, a Fidesz jelöltjének az teljesen egységes ellenzék jelöltjével kell megmérkőznie. A hangulat felforrt, a csata már javában zajlik. Az eredmény pedig váratlan meglepetés is lehet.

Az egyesült ellenzék által támogatott, független színekben induló Márki-Zay Péter nagyon durva lejárató kampányt kapott a fideszes Hegedűs Zoltántól. Ennek az oka nyilvánvalónak tűnik: a Fidesz ugyanis mindig pontosan megméri a választások közeledtével a jelöltek támogatottságát. Ha tehát szükségét érezték, hogy teljes erővel belehajtsanak Márki-Zayba, akkor az arra utalhat, hogy komoly veszélynek látták az egyesült ellenzék által támogatott ellenfelüket.

És a legfrissebb adatok alapján nem is tévedtek! Délután egyik ugyanis

máris leadta a voksát a választók 39%-a!

Ez pedig kétségtelenül egy döbbenetesen magas részvételt jelez, ami abból fakadhat, hogy az emberek nagyon komolyan veszik ezt a választást vagy akár egyenesen sorsfordítóank tartják. Hogy érezzük ennek az egésznek a súlyát, fontos emlékeznünk, hogy a 2014-es polgármester-választáson

összesen ment el a választók 36%-a!

Tehát már félidőnél többen adták le a voksukat, mint négy éve az egész szavazáson! És hol van még a vége?

Aggodalom a Fideszben

Pontosan tudjuk, hogy a Fidesz szavazók mindig elmennek szavazni. (Na persze egy ki tudja miként összeállított Kubatov-listával könnyű mozgósítani!) Éppen ezért a kormánypárt érdeke, hogy minél alacsonyabb legyen a részvétel, minél kevesebben szavazzanak, mert akkor az ő biztos szavazói többségbe kerülnek.

Ha viszont magas a részvétel, az könnyen jelentheti, hogy az ellenzékiek kihúzták magukat és azt mondták:

„Elég! Eddig és ne tovább! Ma véget vetünk a Fidesz uralmának!”

Hódmezővásárhely Lázár János hátországa. Ha itt képes győzelmet aratni az ellenzék, akkor bárhol képes lesz április 8-án is. Én összeszorított fogakkal várom a végeredményt! Szurkoljunk most minden erőnkkel Márki-Zay Péternek!

 

loading...