Felpezsgett az ellenzék, mindenki Orbán bukásáról beszél – érik a nagy összefogás?

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Megtörtént a fordulat?

Tegnap fényes győzelmet aratott az ellenzék a Fidesz, így közvetve Orbán Viktor fölött Hódmezővásárhelyen. Ezért aztán természetes, hogy ma semmi másról nem szól a politika, minthogy miként lehetne ezt az eget rengető sikert az parlamenti választásra is átültetni. Az ellenzéki politikusok és velük együtt a változást akarók úgy bezsongtak, mint az első szerelmesek. Nem ok nélkül.

Ha valaki átaludta volna a tegnapi napot, annak érdemes a legfontosabbal kezdenie:

tegnap Hódmezővásárhelyen piszkosul elverte a Fideszt (57:41-re) a papíron függetlenként induló, de valójában a teljes ellenzéki tábor támogatását maga mögött tudó Márki-Zay Péter.

Ezzel megreccsentek Orbán Viktor rendszerének tartóoszlopai: immáron világossá vált a kétkedők számára is, hogy a Fidesz leváltható, a rendszer pedig megdönthető. Ám mi a következő lépés? Ez tart most izgalomban mindenkit országszerte.

Gyurcsány Ferenc például már tegnap kommentelt egy vicceset Orbán Viktor Facebookjára:

„Na, ugye!… Hódmezővásárhely :)))”

-írta a DK vezetője. Érdekes, hogy Orbán Viktor azóta sem tett közzé semmit a tegnapi gigabukásra válaszul.

A mno.hu szerint Szél Bernadett kezd észhez térni a tegnapi nap után és ma

„tárgyalásokat kezdeményez az LMP mind az MSZP-vel, mind pedig a Jobbikkal egy esetleges választási együttműködésről”.

Ne feledjük el, egy ez radikális fordulat az eddig mindig különutas politikát folytató zöld párt életében. Ha ők is beszállnak legalább az egyéni jelöltek visszaléptetésébe, akkor akár a kétharmadot is megszerezheti az ellenzék.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje mai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy

„a hódmezővásárhelyi választás fontos tanulsága, hogy a szavazatokat „nem lehet megosztani”, csak az esélyes jelöltre leadott szavazat hoz változást.”

hozzátéve, hogy „a többség nem lehet ellenzékben”. A Jobbikkal való esetleges együttműködéstől sem zárkózott el teljesen, hiszen az MTI közleménye szerint nem idegen tőle a független jelöltek közös támogatásának gondolata. Karácsony egyébként hónapok óta sürgeti a mielőbbi ellenzéki együttműködést.

Vona Gábor videóüzenetben „fordulópontnak” nevezte a hódmezővásárhelyi sikert, a Momentum jelezte, hogy rajtuk nem fog múlni a választás sikere, az Együtt pedig együttműködésre szólított fel.

Kétségtelen, tegnap megreccsent a jég. A győzelem hitét visszakaptuk és szerencsére a politikusok érzik a rájuk nehezedő felelősséget. Elvégre Magyarország jövője a tét! A jó hír, hogy minden esélyünk megvan a bizakodásra: a tegnapi nap tanulsága szerint a győzelem küszöbön áll. Orbán bukni fog.

loading...