Orbán Viktor olyat tett, amire nem lesz büszke: ettől még a fideszeseknek is kinyílhat a szeme

Forrás: newsonia.com

Tüntető diákok a kormány ellen

Hetek óta tartja izgalomban a közbeszédet a lelkes és „forradalmi” diákság. Ezek a bátor fiatalok nem féltek felemelni a hangjukat és komoly tüntetést tartottak január 19-én. Ráadásul semmi olyat nem követeltek, ami ne lenne alapvető a 21. századba: színvonalas és modern oktatást akartak és olyan iskolákat, ahol valóban a diákok vannak a középpontban.

Mivel azonban a Balog Zoltán, aki a területért felelős miniszter, nem reagált, a Független Diákparlament vezetői keményebb lépésre szánták el magukat és tegnap

vitára hívták a miniszterelnököt, Orbán Viktort!

Azt persze tudjuk, hogy komolyan vehető politikussal Orbán már majdnem egy évtizede nem vitatkozik. Ennek ellenére remélhettük, hogy 18 év alatti diákokkal talán mégis hajlandó lesz szóba állni. Elvégre egy olyan sokat tapasztalt politikusnak, mint neki, igazán nem kellene mitől félnie, ha gyerekekkel kerül szembe. De ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna!

Mint a 444.hu beszámolójából kiderült Lázár János a kormányinfón bevallotta, hogy

Orbán gyáván megfutamodott a feladat elől.

A kormányülésen pedig „nem tárgyaltak erről a nagy lehetőségről”. Majd önmagát meghazudtolva hosszas magyarázkodásba kezdett és arról beszélt, hogyha „még ha van is akceptálható, támogatható javaslat is a követelések között, akkor sem lehet elvonatkoztatni attól, hogy kampányban tüntettek”.

Foglaljuk akkor össze ezt, hogy még az egytollú fideszes is megértse: Orbán Viktor már gyerekekkel is fél vitába szállni, különösen kampány idején. Ez azt jelenti, hogy takargatnivalója van, hiszen ha minden rendben menne az oktatásban, egész nyugodtan kiállhatna, hogy védje a mundér becsületét.

Kedves fideszes barátom! Ha ezek után sem érted meg, hogy a Fidesz az arcodba hazudik, Orbán Viktor pedig egy felkészületlen és gyáva nímand, akkor attól tartok, menthetetlen vagy.

loading...