
Nem szeretné, ha összemossák az MSZP nevét a „migránssimogatókkal”, ezért visszalépett az MSZP szír származású orvos képviselő-jelöltje Bicskén – tudta meg az atv.hu. Bourgla Ossamah az ATV főmunkatársának azt mondta: „a közhangulat miatt”. Felcsúton nagyon szeretnek a betegeim, de a ceglédi eset, amikor az emberek megijedtek néhány arab férfitól, megrémített. Akkor arra gondoltam: „egy konditerembe sem mehetek le, csak úgy lazán, mert ilyen a közhangulat?” Ezért nem indulok április 8-án a választáson egyéni jelöltként. Erről már az MSZP vezetését is értesítettem – mondta munkatársunknak, hozzátéve, hálás az MSZP-nek, hogy eredetileg őrá gondoltak és felkérték.
A bicskei körzeti orvos, az 54 éves Bourgla Ossamah, az MSZP listájáról került a bicskei képviselő-testületbe. 2015 nyarán a Népszabadságnak azt mondta: a városban tisztelet övezi, de a helységnévtábla elhagyása után a bőrszíne miatt ugyanaz a megvetés lehet az osztályrésze, mint azoknak, akiket a kormány a Charlie Hebdót ért támadás után kipécézett. „Pedig letettem valamit az asztalra. A legelső állásom Ózdon volt, senki se akart odamenni. Ügyeltem rá, nehogy valakinek elvegyem a munkáját. Bicskén évek alatt építettem föl a kétezer betegből álló praxist. 2004-ben Fejér megyében Berzsenyi Zoltán-díjat kaptam, ezt az év megyei orvosának adják. „Fociőrült vagyok, mint Orbán Viktor, három évig vezettem a Bicskei Torna Clubot is” – nyilatkozta akkor.
Most egy videó is megjelent, amelyben bemutatkozik az orvos. Aki őt lemigránsozná, az tényleg egy lelketlen ember.