Elfogtunk egy telefonbeszélgetést, noha nem mások lehallgatására alkalmas eszközökkel, hanem Breyer Gábor Facebook-oldaláról, méghozzá leírt változatban. Rögtön az elején szeretnénk leszögezni és nyomatékosítani hogy a most következő diskurzus a képzelet szüleménye, azt a politikai szatíra iránti óhatatlan vágy szülte, és nem állítjuk, hogy ilyesmi a valóságban elhangzott volna! A bejegyzést változtatás nélkül közöljük:
„- Halló! Wasserkopf úr?
– Igen, Wasserkopf Zalán vagyok. Ott ki beszél?
– Itt Kubatov Gábor.
– Oh, tiszteletem Kubatov út, miben segíthetek?
– Megkapta Orbán Viktor levelét?
– Én kérem, minden levelét megkapom, válaszolok is neki, erről igazolásom is van, mert a NER az én világom. Imádok konzultálni a mi isteni vezérünkkel.
– Ez derék dolog Wasserkopf úr. Én speciel arra levélre gondolok, amiben pénzt kér a Soros György elleni harcra.
– Azt is megkaptam.
– Akkor?
– Mi akkor?
– Mikor és mennyit utal?
– Nézze Kubatov úr, most éppen nem a legjobban állok anyagilag, tudja, karácsonyra megvettem a nagyobbik gyereknek a Lamborghinit , ő most volt 20 éves, a kisebbiknek már csak egy Audi A6-ra futotta, az asszonyt meg befizettem hathetes Acapulcora. Szóval jól kiköltekeztem, örülök, ha minden másnap tudunk homárt vacsorázni.
– Azt akarja mondani, hogy nincs pénze?
– Azt. Én eddig minden békemeneten részt vettem, ha a főnök a rádióban beszél, akkor is hangosan tapsolok, sőt templomba is járok.
– Hol is dolgozik maga?
– Én kérem a Nemzeti Lenyúlás Szervező Intézet elnök-vezérigazgatója vagyok.
– Mennyi a fizetése?
– Havi 12 millió, de ezt csak most emelték a jó munkám elismeréseképpen, 2017-ben még csak 11 millió volt.
– Na látja, abból utalhat.
– De hát értse meg Kubatov úr, kiköltekeztem, de tudja mit, vállalom, hogy 2022-re leérettségizek.
– Mit szólna ahhoz, ha az újságaink megírnák, hogy maga buzgalmában a házipénztárt is lenyúlta és hazavitte.
– Ugyan már Kubatov úr, arra én csak vigyáztam otthon. Különben is az nem volt több 150 millió forintnál!
– Wasserkopf úr! Tudjuk ám mi azt is, hogy maga hosszú ideig molesztálta Nemzeti Népi Együttes lányait, sőt a villamoson kisfiúkat fogdosott.
– Én? Kubatov úr! Ebben az évezredben nem is ültem villamoson!
– Az mindegy, ha minden újság ezt írja meg, magának annyi.
– Jó. Rendben van. Holnap utalok 10 ezer forintot.
– 10 ezret? Megőrült? Talán a mi vezérünk majd párezer forintról fog beszámolni az akció után. Azt hiszem, jót tenne magának egy ausztriai síelés. Holnap indulhat.
– Most jut eszembe, a svájci bankszámlámon még maradt némi pénz. 10 ezer eurót tudok nélkülözni.
– 20.
– Tessék?
– 20 ezer vagy síelünk.
– Kubatov úr, tekintse úgy, hogy már át is utaltam, ha haza hív, akkor mimagyarok megyünk.
– Köszönjük Wasserkopf úr. Köszönjük. Akkor maga kipipálva. Apropó, nem tudja véletlenül Asshole vezérigazgató úr telefonszámát, nincs meg a listámon.
– De tudom, ő is megy síelni?
– Még nem tudom, majd meglátjuk. Na, viszlát.
(Elnézést Karinthy Frigyes)”