Lendvai Ildikó szerint áttörhet a Baloldal: fölényes győzelem jöhet áprilisban

Forrás: Pesti Bulvár

Solymár, mint mérföldkő

A politika ínyencei pontosan tudják, hogy tegnap Solymáron időközi választást tartottak egy önkormányzati körzetben. A baloldal történelme legjobb eredményét hozta. És ez még csak a kezdet…

Az eredményeket Lendvai Ildikó elemezte facebook-posztjában, melyben nem légvárakat épít, hanem konkrét számokat összehasonlítva mutatja be, hogy milyen közel áll a baloldal ahhoz, hogy végre áttörjön és elzavarja Orbánt és a bűnbandáját.

„Persze, jobb lett volna megnyerni azt a bizonyos körzetet Solymáron, ahol vasárnap önkormányzati képviselőt választottak.” – kezdi Lendvai Ildikó, majd folytatja – „Drukkoltam Kárpáti Zsuzsának, akit helyben jól ismernek, és noha nem pártpolitikus, minden demokratikus párt kivételes egyetértésben támogatott.

Nem nyert: 43%-ot ért el.

És itt fontos megállnunk egy pillanatra. Ugyanis bár a körzetet Kárpáti Zsuzsa valóban nem tudta elhozni, de olyan magas eredményt ért el, amit a tradicionálisan (!) jobboldali körzetben még sosem ért el a baloldal jelöltje. Ez pedig nagyon árulkodó. Lendvai is hasonló véleményen van, hiszen ezt írja:

„Mégsem keseredtem el, mert számoltam.

Solymáron mindig a jobboldal győzött, 2014-ben kizárólag fideszes körzeti képviselők jutottak be a testületbe, a jobboldalra 70% szavazott. A demokratikus oldal most több, mint másfélszer, közel kétszer akkora arányt ért el, mint a múltkor. Köszönet Kárpáti Zsuzsának és választóinak, akik a széljárás ellenére benne bíztak.” Majd érkezik a legfontosabb mondat:

„Ha a parlamenti választásokon csak épp ugyanilyen mértékű javulást érünk el az ország többi körzetében is, az fölényes országos győzelmet jelentene.

Tudom: ha az a „ha” ott nem volna. Solymár két tanulságra is figyelmeztet. Az egyik, hogy megsokszorozza az erőket, ha a pártok (itt az LMP és a Momentum is!) jó jelöltért képesek együtt kampányolni. A másik, hogy az együttműködés sokat jelent, de nem mindent. A mostani szinten országosan sem elég összeadni a szavazótáborokat. Az is kell, hogy ki-ki növelje hívei számát. Például azzal, hogy értelmes javaslatokkal és az átkozódásnál alaposabb kormánykritikával áll elő, ahelyett, hogy óvodás tempóval borogatnák ki egymás tejbegrízét. Solymáron nem tették. Talán tudták: ha minden változatlan, 2018 után egyiküknek sem lesz egy falat tejbegríze sem. Kár rá spekulálni.

Szóval: mégiscsak vivát Solymár.”

Nagyon úgy fest, hogy a kormányváltás lehetséges és Lendvai Ildikónak igaza van. Csak el kell kezdenünk igazán hinni benne. A számok magukért beszélnek.

loading...