Totális zűrzavar: Erdő Péter úgy rohant el a kamerától, mint ördög a szentelt víztől

Forrás: nol.hu

A kereszténység és a KDNP két külön fogalom. Lehet, hogy Harrach- és Semjén urak Jézus hitvallásában merítkeznek meg minden reggel, de a gyakorlatban ez egészen másként jelenik meg. Nem is érdemes erről beszélni, azonban külön kérdést vet fel, hogy a politikai szereplők mellett a magyarországi legfőbb katolikus méltóság miért is fut el egy „kényes kérdés” elől.

Erdő Péter egy bíboros. A bíborosokból a fehér füst felszállta után akár még Isten földi helytartói, vagyis pápák lehetnek. Nyilvánvaló, hogy a katolikus egyház legfőbb szereplője példát mutat az általa és a felekezete által vallott hitvallás tekintetében. Ferenc pápa pontosan ezt csinálja. Kétlem, hogy egy menekültekkel kapcsolatos kérdésnél a szentatya felállna és faképnél hagyná a riportert. Erdő Péterrel azonban éppen ez történt.

Erdő Péter az emberi felelősségről beszélt, de amikor Őcsényről kérdezték, faképnél hagyta a riporter. Annyit azért mondott: „azt nem tudom” – számolt be az esetről a HVG.

Az esztergom-budapesti érsek egy budapesti konferencián a természetvédelem fontosságát hangsúlyozva arról beszélt, hogy az ember nem önkényura, hanem gondozója a világnak. Amikor azonban külön interjúban a Hír TV riportere arról kérdezte, hogy nem tartja-e szükségesnek az egyházi figyelemfelhívást a menekültek ügyében is, az egyházi vezető nem válaszolt, elment a kamera elől.

Mindenki döntse el maga, hogy mit gondol Erdő kirohanásáról, azonban érdemes feltennünk ezzel kapcsolatban néhány kérdést:

1, A Fidesz-KDNP propagandája vajon valóban annyira erős, hogy a legfőbb magyarországi katolikus méltóságot arra késztesse, hogy egy menekültekkel kapcsolatos kérdés során elhagyja a helyszínt?

2, Orbán Viktor vajon mit mondana, ha őszintén a szemébe néznénk, és megkérdeznénk arról, hogy Erdő Péter helyesen cselekedett-e? Tényleg a szívére tenné a kezét, és azt mondaná, hogy igen? Akkor Orbán Viktor milyen keresztény?

Egy biztos: ezeknek az embereknek nem csak a választók, de hitük szerint a Legnagyobb bíró előtt is el kell számolniuk.

loading...