Megszólalt a nemzetközi szakértő: elmondta, mit tervez Orbán 2019-re – ha ez így lesz, Isten irgalmazzon nekünk!

forrás: MTI

„Nagyon nagy tétje van 2017-nek, de az, hogy milyen folyamatok zajlanak a magyar belpolitikában, sokkal inkább az európai és nemzetközi eseményeken múlik majd, és nem azon, hogy a magyar politikai szereplők mit csinálnak. A berlini terrorcselekménynek például komolyabb politikai hatása van itthon, mint annak, hogy a miniszterelnök leendő dolgozószobáját és irodáit csaknem 4 milliárd forintból újítják fel” – így fogalmazott Krekó Péter, a bloomingtoni Indiana Egyetem vendégoktatója és a Political Capital munkatársa a HVG.hu-nak még 2017 elején, januárban.

„Örvendezhetnénk, milyen jó, hogy végre több szó esik a külpolitikáról. De arról is ugyanabban a hazug, propagandisztikus és egyébként rendkívül erősen ideologikus keretben hallunk, mint ahogyan a belpolitikai szereplők dolgairól” – mondja Krekó.

Orbán már nem egy kis jelentéktelen porszem Európában

Nemzetközi politikai szempontból 2016 teljességgel Orbán Viktornak kedvezett, gondolhatunk a Brexitre, Vlagyimir Putyin pártjának kétharmados választási győzelmére, Donald Trump amerikai elnökké választására vagy Orbán Viktor miniszterelnök egyik legkomolyabb európai kritikusának, Matteo Renzi olasz miniszterelnöknek a lemondására – mondja az elemző.

„2016 tendenciái az Orbán által vizionált új – valójában szerintem inkább régi nosztalgiára építő – politika megerősödését igazolják. Egyfajta új tengely van kialakulóban” – véli az elemző, hozzáfűzve, hogy így a magyar kormány diplomáciailag is sokkal inkább biztonságban érezheti magát, az eddiginél erősebb szövetségesei vannak: Putyin, Trump és Benjamin Netanjahu.

Ha beszólsz Orbánnak, kinyír a sajtó és a családod is megsínyli?

„Az illiberális rendszerek jellemzője, hogy hülyét tudnak csinálni a saját ellenzékükből. Olyan játékszabályokat alakítanak ki, amelyek keretei közt nem lehet igazán hatékonyan és komolyan politizálni” – magyarázza Krekó. Az már látszik, hogy annak az ellenzékinek lehet kicsit nyugodt élete, aki nem konfrontálódik a kormánnyal. Mikor erre az elvárásra valaki rácáfol – mint például a korábban a rendre a kormánnyal szavazó Jobbik az Alaptörvény-módosításnál –, jön egy személyeskedő, zsigeri indulatokra épülő karaktergyilkos kampány, amely a jövőbeli politikai szereplőknek is erős figyelmeztetés: ha valaki Orbán ellen akar politizálni, mérlegelnie kell, hogy akar-e a magánéletéről szóló hazugságokat látni a kormány egyre szélesebb médiabirodalmában, vagy inkább egy nyugodtabb, szakmai életre vágyik. Az elemző szerint ez a fajta elbizonytalanítás, megelőző csapássorozat csak erősödni fog.

Orbán Európában gondolkozik. Vezető akar lenni. Sokkal nagyobb a magyarokénál

Miután tehát Orbán már lefutottnak gondolja a következő választást, a politikai ambíciója messze túlmutat Magyarországon – mondja Krekó Péter, aki szerint ez a miniszterelnök tusnádfürdői beszédéből világosan látszik.

„Orbán gyakorlatilag bejelentkezett európai politikusként. Nagyon tudatosan, nemzetközi lapoknak adott interjúkkal, lefordított YouTube-videókkal, nemzetközi szereplésekkel építi magát. Szerintem komolyan gondolja, hogy Európában előbb-utóbb hivatalos vagy nem hivatalos vezető lehet. Talán azt sem tartja kizártnak, hogy ő legyen valamikor az Európai Tanács elnöke – ha nem is 2019-ben.”

Az elemző szerint most mindenképpen túlzónak tűnhetnek Orbán ambíciói, de informálisan már növekedett a befolyása. A magyar miniszterelnök politikaformáló szereplővé vált az EU-ban, az általános megítélése javul vagy árnyaltabb lesz. Valódi szövetségesei azonban pártcsaládján túl vannak: az erősödő európai radikális jobboldal egyenesen a hősének tekinti.

Ha Orbán tervei beteljesednek, és Európa vezetőjeként tetszeleghet, biztos hátországgal a háta mögött, Isten irgalmazzon mindannyiunknak!

loading...