
A Kúria kedden kora délután kihirdette a lúgos támadás ítéletét: a korábbi ítéletet hatályon kívül helyezték, az ítélőtáblán új eljárás lesz. B. Krisztián előzetes letartóztatásban marad.
Az indoklás körülbelül egy órán tartott. A Kúria döntésének lényegi oka az Index összefoglalója szerint: szerintük első-és másodfokon sem sikerült kétséget kizáró bizonyossággal bizonyítani B. Krisztián bűnösségét, és „valószínűségre bűnösséget alapozni nem lehet”.
A Kúria szerint ugyanakkor a bizonyítás hiányosságai a másodfokon kiküszöbölhetőek, orvosolható az előző ítélet részleges megalapozatlansága, a kérdések megválaszolhatók, az ellentmondások feloldhatók, az ítéleti bizonyosság elérhető.
Egy ilyen komoly ügyben, ahol a fideszes Mikola István unokaöccse, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója a vádlott, aki a volt barátnőjét injekcióval elaltatta, majd nemi szervét lúggal öntötte le, a kúrián a bíró viccelődni kezdett azzal a levéllel, amit bizonyítékként szerettek volna használni. A levél, amelyet B. ügyvédje nyújtott be, és amelyet állítólag egy börtönben ülő elítélt írt, az áldozat jelenlegi vőlegényére próbálta terelni a gyanút. A levélíró lényegében azt állítja, hogy sok hónappal a lúgos támadás előtt a férfi őt akarta megbízni azzal, hogy maró anyaggal öntse le Renner Erikát.
A levélről a bíró azt mondta:
„ha ilyennel egy dramaturg állna elő, neki is visszaadná a producer.”
A vádlottat először felmentették, aztán nagy nehezen mégis sikerült vádat emelni ellene, azonban egyelőre 4 évet kapott tettéért, pedig még Zacher Gábor és egy másik orvosszakértő is kimondta a bíróság előtt, hogy a nő több okból adódóan is életveszélyben volt a támadáskor, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem halt meg.
Ha mindez így folytatódik, a lúgos orvos akár meg is úszhatja tettét. Köszöntünk mindenkit a XXI. század Magyarországában!