
A Mammut bevásárlóközpont második emeletén sétálva találtunk rá az újabb rezsicsökkentést ígérő plakátra. Ez azonban egy kicsiben különbözött a megszokottaktól, ugyanis Brüsszel helyett a villanyóra megállítását ígérik rajta. Persze csak törvényes keretek között, nem úgy, ahogy azt szeretett kormányunktól várnánk. Közelebbről megnézve kiderül, hogy nem a Habony-művek újabb manipulatív propagandájáról van szó, hanem a Crystal LED Kft. kreatív promóciójáról.
Az üzletbe lépve mindenütt ledeket látunk, dekoratív elrendezésben, környezetbarát, dekoratív elrendezésben. Ami pedig még ennél is jobb: a közpénz elherdálása helyett a saját pénzünket spórolhatjuk meg, ha a Crystal LED-et választjuk, mivel a cég olyan termékeket ígér jutányos áron, amelyek középtávon is behozzák az árukat az energiatakarékossággal, nem beszélve arról, hogy jóval dekoratívabb világítástechnikai eszközöket forgalmaznak, mint a legnagyobb multik. Méltán nevezhetnénk az üzletet LED-múzeumnak is a látványossága miatt. Megéri benézni a Facebook-oldalukon található értékelések szerint is:
„Udvarias, hozzáértő kiszolgálás várt itt. Bemutatófalon meg tudtam tekinteni a termékeiket, külön – külön az égőket méret, fogyasztás szerint. Köszönöm a segítségüket!”
„Köszönöm a türelmes és nagyon precíz kiszolgálást! Külön jólesett hogy ilyen türelemmel voltatok felém,mint hozzá nem értő,nagy segítség volt. Csak ide fogok járni innentől,és mindenkinek csak ajánlani foglak titeket! Rugalmasak vagytok,tetszik a bolt fiatalos lendülete is! Köszönöm nektek,és remélem sokáig járhatok még hozzátok!”
„Csak ajánlani tudom!! Gyors, precíz, udvarias kiszolgálás. Sok akcióval.”
A kormányplakátokat felülmúló kreativitás mellett tehát ezek szerint a kiszolgálással sincs gond. LED-es szívvel ajánljuk mindenkinek!