
…eddig minden bíróság kimondta, hogy a tao-pénzek közpénznek számítanak, ők azonban ezt továbbra sem hiszik el.
/A hír közlésének időpontjában/… közleményt adott ki a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, amelyben azt írják, a Kúriáig is elmennek, hogy ne kelljen kiadni a tao-pénzek forrásait. A Fővárosi Ítélőtábla március végén jogerősen kimondta, hogy kötelező kiadni, honnan érkeztek a tao-támogatások.
Akkor a bíróság kimondta, aki közpénzt használ fel, annak számolnia kell a nyilvánossággal, a tao-pénzek pedig közpénzek és a bíróság szerint közvetett állami támogatásnak minősülnek, a támogató cégek ugyanis az államtól olyan kedvezményben részesülnek a támogatásért cserébe, mely „közpénzjelleggel bír”.
Ezután a kormány bejelentette, hogy a Kúriához fordulnak, hogy továbbra is titkolni lehessen, honnan érkeznek a tao-támogatások, most pedig a felcsúti fociakadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány közölte, ők is felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a Székesfehérvári Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla döntése ellen, amely a 2013-2015 közötti taós pályázatokhoz kapcsolódó adatok kiadására kötelezte őket.
Hozzátették, a jogerős döntés végrehajtásának felfüggesztését is kérték a Kúriától, és „amíg a felfüggesztés iránti kérelmet a Kúria nem utasítja el, addig jogszerűen tartják vissza az adatokat”.
Olvasóinkra bízzuk a konzekvencia levonását: ugye így nagyon egyszerű lopni is, csalni is – hiszen Mindez kormányzati segítséggel történik – csak éppen a sportszerűségnek adnak pofont – de nagyot!
A cikket az Ellenszélnek beküldte: Sz. Jutka