Görbe Nóra úgy lekaratézta Orbán sajtósát, mint régen a Lindában

Kaminsky Fanni Orbán Viktor sajtósa, Facebook-oldal kezelője és mindenese (aki történetesen Habony Árpád ex-felesége) kitett a közösségi oldalra egy boldog karácsonyt kívánó képet. Erre Görbe Nóra előugrott a bokorból, és eldurvult a hangulat…

Ezzel a hozzászólással és kedves kis képpel kezdődött.

gorben

Pár perccel később azonban Görbe Nóra nem állt meg, folytatta a mondandóját.

kert

A szövegből kiderül, hogy Görbe Nóra és Kaminski Fanny jó viszonyban lehettek annak idején, hiszen segítségről, kertben készült fotóról beszél a Linda című sorozatból híressé vált színésznő, majd előkerülnek a piócák, paraziták, férgek. Kaminski hozzászólása után pedig egy riport, amely valamelyik versenysportolónkról szólt, és a szövegkörnyezet alapján (bár ez nem derül ki pontosan) etikátlanul mutatták be a riportalanyt Fannyék, Görbe Nóra szerint pedig annyira súlyos volt a helyzet, hogy aki ilyen „jóvátehetetlen bűntettet” hajt végre, az nem is ember.

A Szalai név minden bizonnyal Szalai Vivienre, a TV2 hírigazgatójára utal. A lenti képen Rogán Cecília, Kaminsky Fanni és Szalai Vivien láthatók.

rog

Megszokhattuk már, hogy a TV2-től nem idegen a furcsa hírek bemutatása. Írtunk is erről korábban az Ellenszélen, többek között itt és itt.

loading...