
A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje szerint a kormány cserben hagyta a térséget – ő ezen változtatna.
Takács László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje Dombóvár és Bonyhád környékén. Évtizedek óta Bonyhádon él, két gyermek édesapja, négy unoka nagyapja. Szakedzőként végzett a Testnevelési Egyetemen, majd az államigazgatásban is dolgozott. Grábóc község polgármestere volt kilenc évig, jelenleg Bonyhádon önkormányzati képviselőként, valamint Tolna megyei képviselőként tevékenykedik.
„Elkeserít, hogy a Fidesz magára hagyta az itt élő embereket. Évek óta ígérik az M9-es autópályát, a bonyhádi uszoda korszerűsítését. Dombóváron leállították a szakrendelő és a mentőállomás felújítását, a piac fejlesztését, a sportlétesítmények építését. Közben a Völgység falvai elnéptelenednek” – sorolta a képviselőjelölt.
Takács szerint a térségben nem ígéretekre, hanem valódi beruházásokra, élhető falvakra, működő egészségügyi ellátásra és megújuló közlekedési infrastruktúrára van szükség.
„Nem ezt érdemeljük. Azért indulok a baloldal jelöltjeként, mert hiszem, hogy ez a térség többre hivatott, és nem szabad hagynunk, hogy lemaradjon a jövőről” – fogalmazott.
Mi, baloldaliak valódi változást akarunk, mert egy szabad, igazságos és európai Magyarországon akarunk élni. Hisszük, hogy baloldal nélkül nincs igazságos Magyarország, és tudjuk, hogy a baloldaliak nélkül nincs kormányváltás sem! – mondta Takács László, aki az idén januári időközi választáson a legtöbb szavazatot szerző, valódi ellenzéki jelölt volt.
MEGNÉZEM A FACEBOOKON.