Kutatás: az amerikaiak többségének felnyílt a szeme Trump miatt

Napóleon óta nem volt ilyen: Trump nyílt háborút indított a pápa ellen, de nagyon megégetheti magát.

Az amerikaiak 35 százaléka gondolja úgy, hogy Donald Trump a helyes irányba kormányoz, 40 százalék szerint viszont rossz úton halad – derült ki a CBS News friss felméréséből, amit a hvg.hu közölt.

A kutatás szerint az amerikaiak 46 százaléka azt gondolja, hogy Trump támogatja Oroszországot az Ukrajna elleni háborújában, és 34 százalék tekinti barátságosnak vagy szövetségesnek Putyin országát. A megkérdezettek szintén 34 százaléka szerint ellenség, 32 százaléka szerint barátságtalan Oroszország.

Sok amerikai van azon az állásponton, hogy az elnök már a Zelenszkijjel való találkozója előtt is Oroszországot részesítette előnyben: 46 százalék szerint az elnök tettei és nyilatkozatai Oroszországnak kedveznek. 43 százalék szerint Trump mindkét oldalt egyformán kezeli, és csak 11 százalék szerint áll Ukrajna pártján.

Ami a saját oldalválasztást illeti: az amerikaiak 52 százaléka Ukrajnát támogatja az Oroszország elleni háborúban, 44 százalék egyik oldalt sem, és mindössze 4 százalék tette le a garast az agresszor állam mellett.

A CBS News felmérése február 26–28. között, vagyis Trump és Zelenszkij múlt pénteki csörtéje előtt készült. Mint ismert, Washingtonban feszült légkörben zajlott az amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója. A Fehér Házban tartott közös sajtótájékoztatón az ukrán vezető köszönetét fejezte ki az amerikai támogatásért, de Trump és alelnöke, JD Vance úgy vélték, ez nem volt elég.

A találkozó egyik csúcspontja az ásványkincsekről szóló megállapodás volt, amelyet Trump ugyan aláírt, de jelentőségét kisebbítette: „Nem olyan nagy dolog, mint sokan gondolják” – mondta. A feszültség már az elején érezhető volt, amikor Trump gúnyosan megjegyezte Zelenszkij öltözetére utalva: „Ó, nézd, ma felöltöztél!”

Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Unod a politikát? Főzz valami finomat, olcsón az EllenLábassal!

loading...