Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom
Hirdetés

Szirtes Tamás napi több százezret keres a Madách Színház révén: utánajártunk, honnan van a pénz

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója
A Madách beszámolója szerint 2025-ben 123,158 millió forintot számoltak el Szirtes Tamás részére.

Szirtes Tamásnak rendezőként is főszerep jutott a Madáchban: 2025-ben a saját előadások 86 százalékában az ő rendezéseihez vagy társrendezéseihez kötődő produkciókat játszották. Az igazgató részére 123,158 millió forint éves díjazást számoltak el, közel 49 millióval többet, mint két évvel korábban. Ez havi átlagban 10,26 millió forint, napra lebontva 337 ezer. Ennél az összegnél már igazán beleférhetne néhány válasz is, azokat mégsem osztotta meg velünk a közpénzből működő intézmény vezetője.

Az Ellenszél kilenc pontban kérdezte Szirtes Tamást a pénzről, a megbízásokról és az ellenőrzésről. A szeptember 23-án 14 órára kért válasz nem érkezett meg, így az igazgató nézőpontját mellőzzük a cikkünkben. Helyette beszéljenek a tények!

92 millió egyetlen embernek

A 2025-ös beszámolóban 22,56 millió forint munkabérhez 8,16 millió forint előírt prémium társult. A legnagyobb tételt az alkotói díjak és jogdíjak jelentették: együttesen 92,096 millió forintot.

A színház fellépti díjainak teljes összege eközben 417,89 millió forint volt. Egyetlen ember alkotói díjai és jogdíjai tehát a teljes felléptidíj-keret több mint ötödével értek fel.

A növekedés tempója sem volt egyforma. Szirtes Tamás teljes díjazása a 2023-as adatokhoz képest közel 67 százalékkal emelkedett. A fellépti díjak összesített összege ugyanakkor mindössze 11 százalékkal nőtt.

A teljes, 123,158 millió forintos éves díjazás napi átlagra vetítve mintegy 337 ezer forintot jelentett Szirtesnek.

Az állam is beszállt a kasszába: közel 1,4 milliárd forint érkezett közpénzből

A Madách 2025-re közel 1,4 milliárd forint központi költségvetési támogatást számolt el. Szirtes Tamás teljes éves díjazása a támogatás közel 9 százalékának megfelelő összeg. A színház emellett 2,5 milliárd forint jegybevételt ért el.

  • A néző a jegypénztárnál fizet,
  • az adófizető a költségvetésen keresztül száll be.
  • A kulturális közpénzek felhasználása a jegyet sosem váltókra is tartozik.

Az üzleti jelentés szerint a legmagasabb jegyárat 21 900 forintra emelték. Számoltak azzal, hogy ezt egyes nézők már nem tudják megfizetni. Az éves átlagos kihasználtság 96,61 százalék volt. A díjazás növekedéséről a beszámoló ezt írja:

„Az alkotói díj, jogdíj összegének emelkedése a jegybevétel növekedésének következménye.”

Ki mondhat nemet az igazgatónak?

Összesítésünk szerint a 367 saját előadásból 316 Szirtes Tamás rendezéséhez vagy társrendezéséhez kötődött, a korábban bemutatott produkciók 2025-ös előadásaival együtt. Rendezőként tehát aligha kellett a reflektorfényt keresnie. Ugyan már 81 éves az igazgató, mégis úgy tartotta indokoltnak, hogy a fiatal rendezők, új tehetségek helyett ő rendezze (vagy társrendezőként működjön közre) az előadások 86 százalékában.

Megkérdeztük, ki hagyja jóvá saját megbízásait, ki alkuszik vele a díjakról, és ki ellenőrzi a műsordöntéseket. Arra is kíváncsiak voltunk, milyen lehetőséget kaptak feltörekvő rendezők, mivel az adatok és a színház gyakorlata alapján semmilyet. Elkértük az alkotói és jogdíjszerződéseket, valamint a jóváhagyásokat.

„Van határa annak, hogy mennyit kereshet a saját rendezésein?” – ezt is megkérdeztük. Válasz és dokumentumok nélkül maradtunk. A közönség tapsa mellett az adófizetők kérdéseinek is lehetne helyet adni. A törvény ráadásul előírja, hogy az önkormányzati többségi tulajdonú társaság vezetője megfelelő határidőben segítse a sajtó tájékoztatási munkáját a szükséges felvilágosítások és adatok átadásával.

123 millió forintos éves díjazás mellett a hallgatás kétségtelenül olcsóbb, mint a magyarázat. A közpénzből működő intézmény esetében azonban a Szirtes színházát eltartó állampolgároknak ennél valamivel több járna.

Ha Szirtes Tamás válaszol, álláspontját közöljük.

Kiemelt képünk forrása: a Madách Színház weboldala.

loading...
About Jabronka Richárd 11147 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.