A románokra használt „szőröstalpú” gúnynévre a téli, szőrös bocskor adhat magyarázatot. Az e-nyelv.hu ehhez a lábbelihez kapcsolja a szó eredetét. Bocskorban magyar parasztok, pásztorok és nemesek is jártak; a díszes úri darabokra még arany- és ezüsthímzés is került.
Téli bocskor, kapca és szalma
A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a bocskor talpát és felső részét egyetlen darab bőrből is kiszabhatták. Az anyagot a láb köré hajtották, majd szíjjal rögzítették. Készült kikészített bőrből, de szőrösen hagyott, kikészítetlen bőrből is. Volt olyan formája, amelyet bármelyik lábra fel lehetett húzni.
Télen a bocskorba kapca is került: ezt szőrös bőrből vagy gyapjúszőttesből is készítették. A lexikon még arról is beszámol, hogy a gyapjúkapca és a fölé tett vászonkapca közé olykor szalmát raktak. Több réteggel próbálták melegen tartani a lábat.
A Magyar Néprajz egy 1626-os Ung vármegyei adatot idéz a vargák által készített szőrös bocskorról. A téli lábbelinek tehát írott nyoma is van. Ez az évszám a bocskort dokumentálja; a románokra használt gúnynév akkori létezését nem bizonyítja.
Magyar pásztorok és nemesek is hordták
A bocskor a középkori Európa széles körben viselt lábbelije volt. A magyar viseletben több változata élt: az erdélyi magyarság például a környező románokhoz és a felvidéki szlovákokhoz hasonlóan hegyes orrú bocskorban járt. A lábbeli társadalmi háttere is változatos volt, hiszen gyalogos hajdúk és szegény nemesek is viselték.
A megkötés módja is mutatott hasonlóságot. A Magyar Néprajz közlekedésről szóló fejezete szerint az erdélyi románok és az udvarhelyi székelyek a szíjat a lábszárukra tekerve kötötték meg. Hasonló megoldást használtak a csíki székelyek és a gyimesi csángók is.
A díszesebb darabokat aligha sorolnánk a hétköznapi munkaruhához. A néprajzi lexikon úri viseletként hordott telekes bocskort is leír, amelynek felső részét és szíjazatát színes selyemmel vagy arany- és ezüsthímzéssel díszítették. A bocskor a régi ruhatárban ennyire eltérő szerepeket is betölthetett.
Máskor az elhasznált csizmaszárból vágtak ki új bocskort. A Magyar Néprajz szerint a pásztorok és parasztemberek maguk is elkészítették az alkalmi munkához szükséges lábbelit. Aratáskor, a tarlón járva még jól jött az a bőrdarab, amelyet a kiszolgált csizmából meg lehetett menteni.
Hogyan kapcsolódik mindez a gúnynévhez?
Az e-nyelv.hu 2011-es válasza a közbeszédben fennmaradt szó magyarázatához a bocskor használatának visszaszorulását veszi alapul. A 19. század közepétől a lábbeli egyre inkább a legszegényebbek és a pásztorok viselete lett. A századfordulóra már csak egyes vidékeken, köztük az Erdélyt övező területeken maradt használatban.
Balassa Iván és Ortutay Gyula néprajzi összefoglalójának angol kiadása egy további részletet is hozzátesz a történethez: a románok és a szerbek a magyaroknál tovább őrizték meg a bocskor viselését. A lábbeli tehát eltérő ideig maradt a mindennapi öltözködés része a szomszédos népeknél.
A szőrös bocskor létezését és a bocskor több népnél elterjedt használatát a néprajzi leírások alátámasztják. A gúnynév kialakulásának pontos helyét és idejét ezek a források nem határozzák meg. A bocskoros összefüggést az e-nyelv.hu által közölt eredetmagyarázatként lehet bemutatni.
