Tarjányi Péter szerint veszélyes határhoz ért Magyar Péter kormányzása: ha a miniszterelnök személyesen kéri a nagyvállalkozók támogatását, a felajánlás papíron önkéntes maradhat, a megszólított üzletemberek mégis politikai elvárásként érzékelhetik.
A biztonságpolitikai szakértő azért emelte fel a szavát, mert Magyar Péter bejelentette: magyar nagyvállalkozókat és cégeket vonna be az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulójára tervezett új emlékmű finanszírozásába.
Önmagában sem a vállalati adományozással, sem az emlékmű tervével nincs probléma. Tarjányi szerint a veszélyt az jelenti, ha a gazdasági elit tagjai közvetlenül a miniszterelnöktől kapnak jelzést arról, hogy melyik ügy támogatásával szerezhetik meg a hatalom jóindulatát.
Magyar Péter levelet ír a nagyvállalkozóknak
Magyar Péter a paksi atomerőműnél tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az 1956-os állami megemlékezéshez és az új emlékműhöz vállalati felajánlásokat várnak.
A miniszterelnök elsősorban a nagyobb magyar vállalkozásokat és multinacionális cégeket szólítaná meg. Érvelése szerint nem szükséges minden közösségi cél teljes költségét az adófizetőkre terhelni, a vállalati szektornak is részt kell vállalnia a társadalmi felelősségből.
Ezzel az alapelvvel nehéz vitatkozni. A nagyvállalatok világszerte támogatnak kulturális, szociális és történelmi ügyeket. A kérdés az, hogy ezt átlátható, mindenki számára azonos szabályok alapján teszik-e, vagy a miniszterelnök személyes kérésére.
Magyar arról is beszélt, hogy hagyományt kellene teremteni a vállalati szerepvállalásból, hogy a jövőben ne kelljen a miniszterelnöknek külön szólnia. Ez a mondat akaratlanul is megmutatja a probléma lényegét: ha a kormányfőnek kell „szólnia”, a megszólított vállalkozó vajon valóban szabadon dönthet?
Paksnál már láttuk, mennyit ér egy miniszterelnöki kérés
A paksi veszélyhelyzet idején valóban gyors segítségre volt szükség. Az alacsony dunai vízállás miatt az atomerőmű működése is veszélybe került, ezért kőre, szállítási kapacitásra és sürgős beavatkozásra volt szükség.
Magyar Péter akkor nyilvánosan, név szerint kérte számon többek között Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Szíjj László érdekeltségeit, amiért nem ajánlottak fel azonnal segítséget. Nem sokkal később megérkeztek a jelentős vállalati felajánlások.
Ez nem bizonyítja, hogy bárkit kényszerítettek volna. A történtek azonban világosan megmutatták, hogy egy miniszterelnöki felszólítás nem ugyanolyan, mint egy civil szervezet adománygyűjtő levele. A kormány dönt közbeszerzésekről, támogatásokról, szabályozásról és engedélyekről. A vele üzleti kapcsolatban álló cégek ezért akkor is nyomást érezhetnek, ha nyílt fenyegetés nem hangzik el.
Tarjányi Péter szerint ez az „ómagyar királyi módszer”
Tarjányi Péter úgy fogalmazott: a „királynak” nem kell parancsolnia. Elég elmondania, minek örülne, a környezetében lévők pedig pontosan tudják, mit illik tenni.
A szakértő nem állította, hogy törvénytelenség történt. Bejegyzése politikai és erkölcsi veszélyre figyelmeztet: ugyanarra a függőségi rendszerre, amely a NER gazdasági elitjét is létrehozta.
A Fidesz rendszerében az állami megrendelések, a politikai kapcsolatok és a tulajdonosi sikerek egyre nehezebben voltak elválaszthatók egymástól. Ha az új kormány alatt is a hatalom jóindulata válik az üzleti siker egyik feltételévé, akkor a szereplők lecserélése önmagában nem jelent rendszerváltást.
Tarjányi ezt egyetlen, pontos mondattal foglalta össze:
„Ha a NER-lovagok helyére egyszerűen TISZA-lovagok kerülnek, akkor nem rendszert váltottunk. Csak lovat.”
A jó cél nem tesz minden módszert elfogadhatóvá
Egy méltó 1956-os emlékmű közös ügy lehet. A vállalkozások támogatása is legitim, de csak akkor, ha előre rögzített és ellenőrizhető szabályok alapján történik.
Nyilvánosságra kell hozni, mely cégek mennyit ajánlottak fel, milyen kedvezményt kaptak érte, és állnak-e üzleti kapcsolatban az állammal. A támogatás nem jelenthet előnyt későbbi közbeszerzéseknél, és az elutasítása sem járhat semmilyen hátránnyal. Az adománygyűjtést pedig nem a miniszterelnök személyes kapcsolatrendszerére, hanem egy független, átlátható alapra kellene bízni.
Magyar Péter korábban a NER gazdasági rendszerének felszámolását ígérte, és elszámoltatást hirdetett az Orbán-korszak kedvezményezettjeivel szemben. Éppen ezért az új kormánynak az átlagosnál is szigorúbban kell ügyelnie arra, hogy a politikai hatalom és az üzleti világ között ne épüljenek újjá a régi függőségek.
A valódi rendszerváltást nem az bizonyítja, hogy más ember ül a miniszterelnöki székben. Hanem az, hogy többé senkinek nem kell találgatnia, minek örülne a „király”.