Juszt László közösségi oldalán reagált a köztársasági elnök hivatalban maradásáról szóló vitára. Bejegyzésében azt írta: az államfőt ugyan az Országgyűlés választja meg, de a hivatalban maradása nem attól függ, hogy a parlament később is bízik-e benne. Juszt szerint a valódi kérdés nem pusztán politikai bizalom, hanem az, hogy a köztársasági elnök eleget tett-e az esküjében vállalt kötelezettségének.
A poszt hátterében az áll, hogy az elmúlt hetekben újra előkerült Sulyok Tamás köztársasági elnök eltávolításának kérdése. Sajtóbeszámolók szerint az Alaptörvény módosításával akár olyan szabály is születhetne, amely a hivatalban lévő államfő megbízatásának megszűnését eredményezné. A jelenlegi szabályok szerint a köztársasági elnök megbízatása meghatározott esetekben szűnik meg, például a mandátum lejártával, halállal, tartós akadályoztatással vagy megfosztási eljárással.
„A köztársasági elnököt az Országgyűlés választja meg”
Juszt bejegyzése egy alkotmányos alaphelyzet felidézésével indul:
„A köztársasági elnököt az Országgyűlés választja meg, de a hivatalban maradása nem függ attól, hogy a parlament később is bízik-e benne.”
Ez valóban fontos különbség. A köztársasági elnök nem úgy működik, mint egy miniszterelnök vagy egy kormánytag, akinek politikai bizalmi viszonya van a parlamenti többséggel. Az államfő megbízatása meghatározott időre szól, és a leváltása normál esetben nem egyszerű politikai bizalmi kérdés.
A vita azonban most éppen arról szól, hogy egy új politikai többség milyen eszközökkel nyúlhat hozzá az előző rendszerben megválasztott közjogi tisztségviselőkhöz. A Telex korábbi elemzése szerint a jelenlegi szabályok alapján a köztársasági elnököt csak szűk feltételek mellett lehet elmozdítani, például ha nem tartja be az Alaptörvényt, tisztsége gyakorlásával összefüggésben szándékosan törvényt sért, vagy szándékos bűncselekményt követ el.
Juszt az elnöki esküt idézte fel
Juszt László szerint ezért kell visszatérni a köztársasági elnöki eskü szövegéhez. A bejegyzésében így idézte:
„Én, … esküszöm, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; köztársasági elnöki tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. Isten engem úgy segéljen!”
A poszt lényege az a rész, amely szerint az államfő nemcsak megtartja a jogszabályokat, hanem „másokkal is megtartatja”. Juszt értelmezése szerint Sulyok Tamás ezt a kötelezettségét többször elmulasztotta.
Így fogalmazott:
„Úgy vélem ezt – vagyis a jogszabályok másokkal történő betartatását – néhányszor elmulasztotta.”
Ez erős állítás, mert Juszt nem egyszerűen politikai passzivitással vádolja az államfőt, hanem azt állítja: az elnöki esküben vállalt aktív alkotmányos szerep maradt el.
A veszélyhelyzet és a rendeleti kormányzás is előkerült
Juszt első példaként a tartós veszélyhelyzetet és a rendeleti kormányzást említi. Szerinte az államfő elmulasztotta nyilvánosan felhívni a figyelmet ezek kockázataira.
A bejegyzésben ezt írta:
„Példának okáért, amikor elmulasztotta nyilvánosan felhívnia a figyelmet a tartós veszélyhelyzet és a rendeleti kormányzás kockázataira. Ezzel utat engedett az autokrácia kiépítésének, hiszen számtalan olyan törvény, rendelet született, aminek semmi köze nem volt a veszélyhelyzethez, pusztán kihasználták a hatalom birtokosai.”
Juszt értelmezésében az államfőnek nem lett volna elég formálisan aláírni vagy tudomásul venni a politikai döntéseket. Szerinte a köztársasági elnöknek alkotmányos fékként kellett volna működnie, különösen akkor, amikor a veszélyhelyzeti jogrend tartósan kiszélesítette a kormány mozgásterét.
Ez a közjogi vita egyik központi kérdése: vajon a magyar köztársasági elnök szerepe inkább ceremoniális, vagy bizonyos helyzetekben kötelessége nyilvánosan fellépni a hatalmi túlterjeszkedéssel szemben?
Különadók, árszabályozás, önkormányzatok: Juszt szerint ezeknél is hallgatott az elnök
A bejegyzés második nagy blokkja gazdasági és önkormányzati ügyeket sorol. Juszt szerint az államfő akkor sem emelte fel a hangját, amikor különadók, hatósági árak, rezsidíj-szabályozás, szektorális támogatási és adócsökkentési szabályok születtek.
A posztban így fogalmazott:
„Vagy a különböző különadók bevezetése, az árak és a rezsidíjak hatósági szabályozása, a turisztikai és vendéglátóipari szektorok támogatási és adócsökkentési szabályai (lásd az Orbán család erős jelenlétét a vendéglátóiparban).”
Juszt ezután még élesebben fogalmazott:
„A vak is láthatta a csókosok, a vő beruházásainak kiemelt államivá nyilvánítását, az önkormányzatok hatásköreinek megnyirbálását. Csak a köztársasági elnök úr nem látta?”
Ez már nemcsak jogi, hanem politikai és erkölcsi kritika is. Juszt szerint az államfőnek akkor kellett volna megszólalnia, amikor a kormány döntései szerinte a politikai klientúrának kedveztek, illetve szűkítették az önkormányzatok mozgásterét.
„Ily módon megszegte az esküjét”
A bejegyzés legfontosabb következtetése egyértelmű:
„Mindezt elmulasztotta szóvá tenni az elnök. Ily módon megszegte az esküjét, melyben ez szerepel: ‘a jogszabályokat megtartom és másokkal is megtartatom.’”
Ez a mondat adja a poszt politikai súlyát. Juszt nem azt mondja, hogy az államfőnek egyszerűen más politikai véleményt kellett volna képviselnie. Azt állítja, hogy az esküben vállalt feladat maradt teljesítetlenül.
A magyar közjogi rendszerben azonban az ilyen állítás megítélése nem Facebook-posztokban dől el. Ha az elnök megfosztásáról lenne szó, annak jogi és alkotmányos feltételei vannak. A kérdés így kettős: politikailag lehet-e az államfő hallgatását esküszegésként értelmezni, és jogilag alkalmas lehet-e ez bármilyen eltávolítási eljárás megalapozására.
A hallgatás felelőssége
Juszt bejegyzésének utolsó mondata Adyt idézi:
„Szerintem ez ennyire egyszerű. Emlékezzünk csak, mit írt a költő: ‘vétkesek közt cinkos, aki néma’.”
Ez a zárás világossá teszi, hogy Juszt szerint a hallgatás nem semleges magatartás. Ha egy köztársasági elnök olyan folyamatokat lát, amelyek szerinte sértik a jogállamiságot, akkor nem elég némán jelen lenni. A némaság ebben az értelmezésben cinkossággá válhat.
Ez különösen erős állítás egy államfő esetében. A köztársasági elnöktől sokan éppen azt várnák, hogy ne pártpolitikai szereplőként, hanem az alkotmányos rend őreként működjön. Ha pedig ezt a szerepet nem tölti be, akkor a tisztség formálisan megmaradhat, de a politikai és erkölcsi legitimitása megrendülhet.
A köztársasági elnök szerepéről szóló vita nem Sulyok Tamás személyéről szól csupán. Arról is szól, mit jelent Magyarországon az államfői tisztség egy erősen centralizált politikai rendszer után.
Az államfő lehet csendes aláíró, aki többnyire követi a parlamenti többség döntéseit. De lehet olyan közjogi szereplő is, aki bizonyos helyzetekben jelzi, ha a hatalom túl messzire megy. Juszt László bejegyzése egyértelműen az utóbbi szerepfelfogást kéri számon.
A kérdés most az, hogy a politikai többség ezt jogi formába akarja-e önteni, vagy a vita megmarad a nyilvánosság és a politikai nyomás szintjén.
Egy biztos: Juszt szerint nem elég arra hivatkozni, hogy az államfőt egyszer megválasztotta az Országgyűlés. A hivatal méltósága szerinte nemcsak a megválasztásból, hanem az eskü megtartásából fakad. Ha pedig valaki némán végignézi a jogállami garanciák leépítését, akkor Juszt értelmezésében nemcsak mulaszt, hanem megszegi azt, amire felesküdött.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!