Aki nem dolgozik, az ne is keressen milliókat: elzárnák a pénzcsapot a lógós fideszes elit elől

Képzeljük el azt a hétköznapi szituációt, hogy egy ápoló, egy bolti eladó vagy egy esztergályos hónapokon át egyszerűen nem jelenik meg a munkahelyén. Nem szól, nem kér szabadságot, csak duzzogva otthon marad, mert nem tetszik neki az új főnök, vagy a megváltozott munkakörnyezet. Mi történne? Valószínűleg a második napon figyelmeztetnék, a hét végére pedig már a kezébe is nyomnák a felmondólevelét.

Magyarországon ez a kőkemény valóság mindenki számára – kivéve, ha az illetőt Lázár Jánosnak, Szijjártó Péternek vagy Kocsis Máténak hívják.

Az április 12-i történelmi választási vereség óta a Fidesz egykori csúcsminiszterei és vezéralakjai gyakorlatilag bojkottálják a saját munkahelyüket. Az alakuló ülés óta szellemként kísértenek – pontosabban még úgy sem – az Országház folyosóin. A feladatukat nem látják el, az üléseken nem vesznek részt, a havi többmilliós tiszteletdíjuk azonban gond nélkül, percre pontosan megérkezik a bankszámlájukra.

Mi ez, ha nem a választók nyílt, cinikus arculköpése?

A helyzet pszichológiája persze pofonegyszerű: a végtelenre duzzadt egók képtelenek feldolgozni az ellenzéki létet. Lázárék, akik tegnap még úgy hitték, ők forgatják a földgolyót, most hirtelen egy olyan parlamenti patkóban találták magukat, ahol a Tisza Párt képviselői osztják a lapokat, és ahol nekik kellene magyarázkodniuk az elmúlt tizennégy év tetteiért. Ezt az arisztokratikus gőg nem bírja el. Méltóságukon alulinak tartják, hogy vitába szálljanak, így inkább a politikai lövészárokba küldik a „B-közepet” – a Pócs János-féle másodvonalat –, hogy vigyék ők a balhét, amíg a nagyurak sértődötten távol maradnak.

Természetesen egy országgyűlési képviselő munkája nem merül ki a plenáris ülésterem plüssfoteljeinek koptatásában. A szakbizottsági munka, a törvényalkotás, a választókerületi ügyintézés vagy a civilekkel való egyeztetés mind kemény, láthatatlan háttérmunka. A probléma csupán az, hogy a lógós elit tagjai ezt sem végzik el.

Ehelyett egy végtelenül pofátlan kiskapu mögé bújnak: a frakcióvezetés egyszerűen „igazoltnak” papírozza le a távolmaradásukat. Ez a rendszer nem a munkát díjazza, hanem a párthűséget és a bürokratikus sumákolást.

Ennek az abszurd, feudális kivételezésnek azonnal véget kell vetni. Nincs szükség bonyolult boszorkányüldözésre, csupán egy transzparens, teljesítményalapú elszámoltatási rendszerre. Nyilvános, ellenőrizhető munkanaptárakra van szükség. Objektív mérőszámokra: hány indítványt nyújtott be, hányszor szólalt fel, hány fogadóórát tartott az adott képviselő? Aki a választókerületében dolgozik, azt becsüljük meg. De aki rosszhiszeműen, pusztán politikai sértettségből ignorálja a feladatait, attól a frakcióigazolások ellenére is könyörtelenül meg kell vonni az adófizetők pénzéből utalt fizetést.

Ideje, hogy az egykori teljhatalmú urak leszálljanak a magas lóról. Az Országház nem egy luxus-váróterem, a képviselői fizetés pedig nem a sérült egók ápolására szolgáló fájdalomdíj. Ha nem akarnak dolgozni, le lehet tenni a mandátumot. Minden más esetben viszont tessék bemenni a munkahelyre – ahogy azt több millió magyar ember is megteszi minden egyes reggel.

További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!