Rablóhadjáratot indítottak a bukás után: 390 milliárd forintot söpörtek ki a választás utáni második napon

Súlyos levélváltás szivárgott ki: Sulyok Tamás olyat lépett Orbán üzenete után, amire senki sem számított

Rablóhadjáratot indítottak a bukás után: 390 milliárd forintot söpörtek ki a választás utáni második napon.

Azt hittük, a távozó hatalom már nem tud újat mutatni, de tévedtünk. Két nappal az elvesztett történelmi választás után a kormány csendben közzétette egy gigantikus, 390 milliárd forintos informatikai közbeszerzés eredményét. A hivatalos indoklás szerint „szervereket és tárolókat” vesznek a csillagászati összegből. A valóságban azonban ez nem más, mint a kiürülő államkassza utolsó, kétségbeesett kifosztása, ahol a pénz a már jól ismert kormányközeli zsebekben landol.

A nyertesek listája: A „szokásos gyanúsítottak”

A tendert még márciusban írta ki a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ), a tortát pedig 16 részre vágták, amit 12 vezető ajánlattevő között osztottak szét. Nem meglepő módon a legnagyobb szeleteket azok a cégek vitték el, amelyek évek óta híznak az állami tízmilliárdokon:

  • 4iG – A NER abszolút kedvenc, mindenhol jelen lévő informatikai és telekommunikációs óriása.

  • IMG Solution Zrt. – A cég meghatározó tulajdonosa, Szentgyörgyi Gábor nem más, mint Orbán Viktor testvérének, Orbán Győzőnek a birkózótársa. Klasszikus urambátyám tempó.

  • Panor Informatika Zrt. – A cég ahhoz az Emőri Gáborhoz köthető, aki az e-útdíjrendszert is kifejlesztő, állami tendereken taroló i-Cell cégcsoport tulajdonosa.

  • Telekom – A nagy multinacionális szereplő, amely szintén többszörös nyertesként szerepel a csomagban.

Rogán Antal árnyéka és az amerikai szankciók

Az ügy különösen szaftos részlete magának a tendert kiíró Digitális Kormányzati Ügynökségnek a múltja. A gigaintézmény korábban Rogán Antal felségterülete volt, ám 2025 januárjában hirtelen kiszervezték tőle, és átrakták Lantos Csaba Energiaügyi Minisztériumához.

Miért? Mert Rogán Antalt a korrupciós kockázatok miatt az Egyesült Államok szankciós listára tette! A fideszes vezetés akkor pánikszerűen próbálta menteni a menthetőt, és áttolta a pénzcsapokat egy másik minisztériumba. Most pedig, a bukás utáni órákban, ez a „megtisztított” ügynökség osztott ki 390 milliárdot a haveroknak.

Van még visszaút?

Ez a szerződéskötés tipikus példája annak, amit Magyar Péter és Hadházy Ákos is emlegetett: a jövő gúzsba kötése és a lopott pénzek átmentése az utolsó utáni pillanatban. Az új, kétharmados kormánynak és a felálló új nyomozóhatóságoknak az egyik legelső dolga kell, hogy legyen ezeknek a napokban sebtében aláírt, brutálisan túlárazott és gyanús szerződéseknek az azonnali felfüggesztése és felülvizsgálata.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...