Buzás-Hábel Gézával, a pécsi Diverse Youth Network igazgatójával beszélgettünk egy készülő, LMBTQ-barát közösségi lakhatási projektről. Az interjúban a kérdőíves kutatás eddigi eredményeiről, a fiatalokat érintő lakhatási bizonytalanságról, a többszörös diszkriminációról és arról is szó esik, miért lehet Pécs a projekt egyik lehetséges helyszíne.
Ellenszél: A kérdőív rákérdez a »kanapészörfölésre« és a rejtőzködésre is. Valóban ennyire súlyos a helyzet? Mennyire gyakori ma Magyarországon, hogy egy fiatalt az identitása miatt egyszerűen kitesznek az utcára a szülei, és emiatt láthatatlan, átmeneti lakhatásba kényszerül?
Buzás-Hábel Géza: A kérdőívünkben azért kérdeztünk rá a kanapészörfölésre és a rejtőzködésre, mert az LMBTQ fiatalok lakhatási problémái gyakran láthatatlanok. Nem mindig arról van szó, hogy valakit szó szerint az utcára tesznek, hanem sokkal gyakoribb, hogy családi konfliktus vagy elutasítás miatt a fiatal elköltözik, és ideiglenesen barátoknál, ismerősöknél lakik, egyik helyről a másikra költözik, vagy nem meri felvállalni az identitását, mert fél, hogy emiatt elveszíti a lakhatását. Ez a bizonytalan, átmeneti lakhatás – a kanapészörfölés – a hajléktalanság egy rejtett formája.
A kérdőívünk eddigi eredményei is azt mutatják, hogy ez egy valós jelenség a magyar LMBTQ fiatalok egy részének életében. Nem tömeges, de egy létező és nagyon sérülékeny csoportot érintő problémáról beszélünk, amelyre jelenleg Magyarországon szinte semmilyen célzott lakhatási megoldás nincs.
– A közösségi lakhatás (co-housing) nyugaton már bevált modell, de nálunk a jelenlegi brutális albérletárak mellett szinte utópisztikusan hangozhat. Hogyan lehetne egy ilyen biztonságos teret a gyakorlatban, állami támogatás nélkül megvalósítani és fenntartani?
– A jelenlegi albérletárak mellett a co-housing szerintem nem utópia, hanem sok fiatal számára az egyik utolsó reális lakhatási alternatíva. Valószínűleg ezeket a projekteket nem lehet nagy léptékben, állami támogatás nélkül megvalósítani, de kisebb léptékben igen: egy nonprofit modellben működő rendszerrel, ahol a lakók megfizethető hozzájárulást fizetnek, és ezt pályázati források, adományok, esetleg céges támogatások egészítik ki.
Az ingatlant nagy valószínűséggel piaci áron tudja megszerezni a szervezet, de ha ezt sikerül pályázati forrásokkal kiegészíteni, akkor egy működőképes modell jöhet létre. Ez nem egy luxusprojekt, hanem egy biztonságos és kiszámítható lakhatási forma, ami hosszú távon stabilabb lehet, mint a folyamatosan dráguló albérletpiac.
A felmérés külön kitér Pécsre, mint a lehetséges co-housing projekt helyszínére. Miért pont Pécs? A város egyfajta „menedékvárossá” válhat a hazai LMBTQ fiatalok számára, vagy a szervezet helyi bázisa indokolja ezt a fókuszt?
Azért fókuszálunk Pécsre, mert itt működik a szervezetünk, a Diverse Youth Network, és elsősorban a helyi közösség igényeire szeretnénk reagálni. Mi itt dolgozunk fiatalokkal, itt látjuk nap mint nap a lakhatási nehézségeket és a közösségi igényt, ezért logikus, hogy egy ilyen projektet ott indítunk el, ahol valódi kapcsolatunk van a közösséggel.
Másrészt Pécs szerintünk az egyik legbefogadóbb vidéki város Magyarországon. Itt szerveztük meg az első vidéki Pride felvonulást, és azóta is nagyon erős helyi közösség épült ki. Emiatt reálisnak látjuk, hogy Pécs akár egyfajta menedékvárossá is válhat olyan LMBTQ fiatalok számára, akik egy kevésbé elfogadó környezetből érkeznek, és egy biztonságosabb, közösségibb városban szeretnének élni. Egy co-housing projekt ehhez tudna stabil, biztonságos lakhatási hátteret adni. A kérdőívet ezért bárki kitöltheti, aki Magyarországon él.
Szembetűnő, hogy a kérdőív külön rákérdez a roma származásra. Milyen többszörös hátránnyal indul ma a lakáspiacon egy fiatal, aki egyszerre LMBTQ-érintett és roma? Tapasztalataitok szerint jelen van a diszkrimináció halmozódása az albérletkeresésnél?
Azért kérdeztünk rá külön a roma származásra, mert a tapasztalataink szerint a lakhatási diszkrimináció nagyon gyakran nem egyetlen ok miatt történik, hanem több tényező összeadódik. Aki egyszerre LMBTQ és roma, az a lakáspiacon többszörös hátránnyal indul: jelen van az etnikai diszkrimináció, jelen lehet az LMBTQ identitás miatti elutasítás, és sokszor ehhez még anyagi bizonytalanság is társul. Ezt nevezi a szakirodalom intersectionalitásnak, amikor a hátrányok nem külön-külön, hanem egymást erősítve jelennek meg.
A tapasztalataink szerint ez nagyon is valós jelenség az albérletkeresésnél. Ezért gondoljuk, hogy a lakhatási kérdés nemcsak szociális, hanem emberi jogi kérdés is, és ezért fontos olyan biztonságos lakhatási modelleket létrehozni, ahol ezek a fiatalok nem kerülnek hátrányba már a beköltözés előtt.
Az adatok begyűjtése és kiértékelése után mi lesz a következő konkrét lépés? Láttok reális esélyt arra, hogy a közeljövőben fizikai valójában is megnyíljon egy ilyen közösségi lakótér?
Az adatok begyűjtése és kiértékelése után a következő lépésünk az, hogy pályázati forrást találjunk a projekt elindításához. Jelenleg a Norvég Alaphoz szeretnénk pályázni ezzel a programmal, és a kérdőíves kutatás is ezt készíti elő: adatokkal szeretnénk alátámasztani, hogy valós igény van egy LMBTQ-barát, közösségi lakhatási modellre. Ezért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a kérdőívünket!
Ha sikerül forrást nyerni, akkor a következő lépés egy pilot projekt elindítása lenne, egy kisebb léptékű közösségi lakhatási modellel, ahol a gyakorlatban is ki tudjuk próbálni, hogyan működik ez a rendszer. Reálisan egy ilyen mintaprojektben gondolkodunk először, nem egy nagy intézményben.
Azt gondolom, hogy reális esély van arra, hogy a közeljövőben fizikai formában is létrejöjjön egy ilyen közösségi lakótér, valószínűleg először egy kisebb, pilot jellegű formában. Ha ez működőképesnek bizonyul, akkor lehet hosszú távon bővíteni, és akár más városokban is megvalósítani.
Nagyon köszönjük az interjút Buzás-Hábel Gézának!