Minden évben ezrek tűnnek el nyomtalanul hazánkban és világszerte. A média azonban nem kezel mindenkit egyenlően a tudósítások során. Gyakran pusztán a külső határozza meg egy eset hírértékét. Egy fiatal, vonzó ember eltűnése hamar országos hír lesz. Ilyenkor hetekig címlapon szerepel a kétségbeejtő és megrázó tragédia. De mi történik a társadalom kevésbé szerencsés tagjaival? Az esélyegyenlőség a hírek világában jelenleg sajnos nem létezik.
A hiányzó fehér ember szindróma
A szakirodalom ezt a jelenséget „hiányzó fehér ember szindrómaként” ismeri. Eszerint a társadalom szelektíven mutat mély együttérzést a bajbajutottakkal. Ha valaki szegényebb sorból származik, jóval kisebb a közfigyelem. Ugyanez igaz a marginalizált etnikumok, kisebbségek tagjaira is. Az ő eltűnésük sajnos nagyon sokszor teljes csendben marad.
A roma származású fiatalok eltűnése például ritkán kap címlapot. Sokszor eleve tévesen azt feltételezik, hogy csak elszöktek otthonról. Ez az előítéletes hozzáállás rendkívül káros és nagyon veszélyes.
Ezzel drága és értékes napokat veszítenek el a keresésben. Az első negyvennyolc óra ugyanis mindig kritikus fontosságú mindenkinél. A hatóságok is lassabban reagálhatnak ezekben a csendesebb esetekben. Az idősebb, nehezebb sorsú emberekről is sokkal kevesebb szó esik. A hajléktalanok eltűnését szinte alig regisztrálja a közvélemény. Mintha ők teljesen láthatatlanok lennének a modern társadalom számára.
A média és az olvasók felelőssége
A média szerepe és felelőssége itt valóban hatalmas. A híradások irányítják ugyanis a közvélemény teljes és osztatlan figyelmét. Ha a tévé bemondja, sokkal többen keresik a potenciális áldozatot. A közösségi média szintén erősen felerősíti ezt a vizuális hatást. A szép arcú áldozatok fotói sokkal gyorsabban terjednek az interneten. Az emberek szívesebben osztanak meg ilyen jellegű képeket és bejegyzéseket. Ez kegyetlen és őszinte tükröt tart a mai társadalmunk elé.
Vajon egy emberélet kevesebbet ér a külseje vagy származása miatt? A válasz elméletben természetesen egy nagyon határozott nem. A rideg gyakorlat és a statisztikák azonban mást mutatnak. Az előítéletek mélyen gyökereznek a rohanó mindennapjainkban és döntéseinkben. Gyakran észre sem vesszük a saját, belső, akaratlan elfogultságunkat. A médiafogyasztók szintén felelősek a most kialakult, egyenlőtlen helyzetért. Ösztönösen arra kattintunk, ami vizuálisan vonzóbb vagy érdekesebb számunkra. A szerkesztőségek pedig sokszor csak kiszolgálják ezt a nézői igényt.
Szemléletváltásra van szükség
Ezt az ördögi kört nagyon nehéz lesz végleg megszakítani. Tudatos olvasóként azonban sokat tehetünk a pozitív változásért. Minden eltűnt személy mögött egy kétségbeesett, rettegő család áll. Nekik minden egyes perc számít a nyomozás során. Nem szabadna, hogy a származás döntsön a puszta életükről. Sem az anyagi helyzetük, sem pedig a külső, fizikai adottságaik.
A civil szervezetek próbálják kétségbeesetten egyensúlyozni ezt a hatalmas hiányt. Ők minden eltűnt személyre egyformán, megkülönböztetés nélkül figyelmet fordítanak. Azonban az országos sajtó elérése nélkül nagyon nehéz dolguk van. Fontos lenne, hogy a hazai hírportálok is végre változtassanak. Szigorú etikai irányelvekre van szükség a szerkesztőségek mindennapi munkájában. A szolidaritás a legjobb eszköz a társadalmi közöny ellen.
Nincs érdemi különbség az aggódó szülők fájdalma között. A közös figyelem felhívása valóban emberi életeket menthet meg.
Ne állj meg itt! Olvass tovább az Ellenszél változatos tartalmai között.
Kövess minket a Facebookon is!