Tarjányi Péter büszkén vállalja, hogy baloldali

Szakértői figyelmeztetés: Trump mondatai után nagyon hosszú háború jön

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő nyíltan vállalta politikai meggyőződését a Facebookon. Egy hosszabb bejegyzésben azt írta: hisz a baloldali értékekben, és nem tartja elavultnak vagy szégyellnivalónak azt, hogy következetesen képviseli azokat.

Szerinte a „baloldaliság” mára sokak szemében pejoratív címkévé vált. Úgy véli, a közéletben terjedő megosztó kifejezések – mint például az „óellenzéki” – valójában nem építik, hanem szétverik a társadalmi párbeszédet. Tarjányi szerint nem lehet az országot kettéosztani régi és új, bal és jobb, harcos és friss erők mentén.

Azt is felidézte, hogy részt vett önkormányzati kampányokban, egyszerű segítőként, és már 2002-ben is küzdött a Fidesz ellen. Bejegyzése személyes hangvételű: édesanyja példáját is megemlíti, aki mindig baloldali volt, és akinek a hitét ma sokan már idejétmúltnak tartanák.

Tarjányi azt mondja, ha valaki azért kapja meg az „óellenzéki” bélyeget, mert nem váltogatja az elveit, akkor inkább vállalja ezt a jelzőt. Szerinte az értékrendhez való hűség nem hátrány, hanem erő.

A szakértő bejegyzése:

loading...