A 78. cannes-i filmfesztiválon életműdíjat kapott Szabó István, az Oscar-díjas magyar rendező. A nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-életműdíját vette át péntek este, miközben felújított filmjét, A napfény ízét vetítették teltházas közönség előtt a Cannes Classics szekcióban. A filmet vastaps köszöntötte, méltó elismerésként Szabó munkásságához.
Szabó Istvánnal nem sokkal a díjátadó előtt a szállodai szobájában találkozott a Népszava. A lapnak a művész ott elmondta: önmagát nem tartja klasszikusnak. – Klasszikus, megmondom őszintén – szabadkozott elegánsan , és azzal érvelt, ő elég jól ismeri a filmtörténetet. – Klasszikus A rettegett Iván és klasszikus a Hamu és gyémánt, Bergmantól az Erdei szamóca meg a Perszóna, meg hát klasszikus Fellinitől a 8 és fél, meg az Amarcord, meg a Satyricon, meg klasszikus Visconti pár műve. – Akkor ön nem klasszikus? – kérdezték tőle. Ő csak szerényen annyit mondott: – Én erről másképp gondolkodom. De örülök, ha a klasszikusok között vetítik a műveimet.
Mondták többen nekem, hogy A napfény íze aktuálisabb, mint valaha. Ez nem az én felelősségem, hanem a történelemé. 1938-ban születtem, megértem a Horthy-, a Szálasi-, a Rákosi-rendszert, ezekből jöttek a tapasztalatok ahhoz, hogy egy történetet elmeséljek. Ha ezek a tapasztalatok hasonlítanak a jelenre, az nem tőlem van, nem én rendeztem. Ezt tessék számon kérni a történelmen
– mondta lapunknak Szabó István . Hangsúlyozta: senki ne értse őt félre: a Mephisto és a Redl ezredes – amelyek arról szólnak, hogy valaki hisz egy ideológiában, de az elárulja őt – szintén aktuálisak. Az Édes Emma, drága Böbe – két lecsúszott tanítónő története – is abszolút aktuális. – Közép-Európát mutattam meg – fogalmazott.
A teljes riport a Népszavában Szabó Istvánnal itt olvasható.