
Egyre többen temetik a Demokratikus Koalíciót, de a valóság mást mutat. Gréczy Zsolt a Facebookon tette egyértelművé: a DK nemcsak él, hanem erősebb, mint valaha. A 2026-os választásokra készülnek, és az eddigi eredmények alátámasztják, hogy komoly politikai tényezőként vágnak neki a jövő évi választásoknak.
Gréczy Zsolt bejegyzése:
Jönnek-mennek olyan kommentek, hogy „a DK-nak vége” meg „Gyurcsányék lejárt lemez”. Azzal próbálják ezt a baromságot alátámasztani, hogy bizonyos cégek bizonyos „kutatásai” megmondták.
Ezzel szemben jöjjenek a tények.
- Három olyan párt van, amely minden megyei önkormányzatban jelen van, és lesz a következő négy és fél évben, tehát a megyei jogú városokon kívüli kisebb településeken is 5 százalék feletti bázissal rendelkezik. (Fidesz, DK, Mi Hazánk.) Ilyenkor jön az, hogy a Tiszának is lenne, ha indult volna. De hát, nem indult.
- A DK az egyetlen, nem jobboldali magyar párt a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk mellett, amely jelen van az Európai Parlamentben.
- Tavaly nyáron minden DK-s polgármestert újra megválasztottak, sőt, újabb két városnak lett DK-s polgármestere: Nagykanizsa, Pápa
- A DK által is támogatott jelölt lett a főpolgármester
- Azóta az időközi választásokon a fideszes Dombóváron a DK 11 százalékot kapott. Pápán a DK-s polgármester jelöltje négyötöddel verte a Fideszt. Újpesten és Angyalföldön Varju László 53 százalékot kapva győzte le Orbán emberét.
- Ma több, mint félmillió magyar él DK-s polgármester által irányított településen. Amiket fentebb soroltam, nem kutatások, hanem választási eredmények.
- A DK állította a mai napig a legtöbb egyéni képviselőjelöltet 2026-ra, a többiek még szinte sehol sem tartanak.
- Így ahol más ellenzéki párt jelöltet állít, és több párt is megteszi ezt, a DK-s jelöltre indul rá
- Az ellenzéknek az az érdeke, hogy az egyéni körzetekben – minimum ott, ahol az ellenzék eddig is verte a Fideszt -, megállapodás szülessen arról, ki lesz, aki megmérkőzik Orbán emberével. Tiszás diktátum, hogy mindenki takarodjon, nyilván elfogadhatatlan. Nem csak a DK-nak az.
- Amelyik párt listát akar állítani – az ellenzékből bejelentette igényét a DK, a Tisza, a Momentum, a Kutyapárt és a Jobbik is -, több, mint 70 helyen jelöltet kell állítania. Ezzel a választási rendszer kikényszeríti a többes ellenzéki indulást, hiszen akinek nem lesz legalább ennyi jelöltje, elveszti a frakcióállítás esélyét, hacsak nem lesz legalább 5 győztes egyéni jelöltje.
- A DK készen áll arra, hogy egyeztessen az ellenzéki pártokkal, de aki azt reméli, hogy a párt elpusztítja önmagát bárki kedvéért, az téved.
- A DK számára a rendszerváltás a legfontosabb, és a fentiek alapján láthatod, hogy a DK nélkül ez nem fog menni.
Köszönöm, ha megosztod” – zárja sorait a DK országgyűlési képviselője.
Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Kövess minket a Facebookon is!