Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Magyar fiatalokat vertek meg Erdélyben

Rendőrségi ügy lett a túlárazott nyuszimotorokból

Magyar fiatalokat vertek meg Erdélyben. „Csak azért, mert magyarul beszéltek” – brutálisan megvertek magyar fiatalokat Kolozsváron, felforrt az indulat Erdélyben.

Késsel, bottal, ököllel

Kolozsvár – Megdöbbentő támadás rázta meg az erdélyi magyarságot: magyar fiatalokat vertek meg brutálisan hétfő este a kolozsvári Szamos-parton, pusztán azért, mert magyarul beszéltek.

Az eset az Universitatea Cluj és a CFR Cluj rangadóját követően történt. A hazafelé tartó magyar egyetemistákra az U Cluj ultrái támadtak rá. Ütötték őket ököllel, bottal, egy fiú arcát pedig üveggel zúzták szét.

Súlyos sérülések, szándékos támadás

A 19 éves áldozat nagybátyja, Fábián János a Fanatiknak elmondta: unokaöccsét négy helyen kellett összevarrni, eltört az orra, és kórházi ellátásra szorult. Társainak is súlyos sérüléseik lettek: egyikük térdére ütöttek, másikat ököllel verték arcon. Nem viseltek semmilyen szurkolói kelléket, nem provokáltak – csupán magyarul beszéltek.

Kiskorúakat is bántalmaztak

Nem ők voltak az egyetlen áldozatok aznap este. A Stiri de Cluj beszámolója szerint az U ultrái egy 14 éves fiút és két barátját is megtámadták az Erzsébet híd környékén. Az egyik sérült az éjszaka közepén, 1:50-kor jelentkezett egy kolozsvári sürgősségi osztályon.

A Kolozs megyei rendőrség közölte: testi sértés, valamint közrend elleni bűncselekmények gyanújával indult nyomozás.

Kelemen Hunor: „Tűrhetetlen, ami történt”

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán a közösségi médiában reagált:

„Magyar fiatalokat vertek meg, csak azért, mert magyarul beszéltek. Ez tűrhetetlen. A belügyminiszterhez fordulok, és példás büntetést kérek az elkövetőknek.”

Kelemen emlékeztetett: amíg magyarokat bántalmaznak pusztán származásuk miatt, nem lehet szó teljes biztonságról az erdélyi közösség számára.

Szerinte ez nem elszigetelt eset, hanem a szélsőséges, magyarellenes politikai hangulat következménye, amit a román állam gyakran tétlenül néz.

Parlamenti felszólalás és politikai felelősség

Csoma Botond RMDSZ-képviselő a román parlamentben szólalt fel. A történteket a szélsőséges pártok gyűlöletkampányának tudja be. Felszólította a belügyminisztert: ne csak vizsgálják ki az esetet, hanem hozzanak világos és visszatartó erejű ítéletet az elkövetőkkel szemben.

A klubok reakciója

Az Universitatea Cluj futballklub hivatalos közleményben sajnálatát fejezte ki az incidensek miatt. Kiemelték: a klub elutasít mindenféle erőszakot és bízik a hatóságok munkájában.

A CFR Cluj egyértelműbben fogalmazott: elfogadhatatlan, hogy egy mérkőzés után szurkolókat mentőautóval kell elszállítani. Felszólították az ellenfelet, hogy határolódjanak el a saját ultráiktól.

A két kolozsvári klub között régóta tart a rivalizálás, de a hétfő esti események egy új, veszélyes szintet jelentettek. A CFR szurkolói között sok a magyar fiatal, akiket az U ultrái rendszeresen célkeresztbe vesznek.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...