
Folytatódik az OLAF nyomozása a „kastélymutyi” ügyében.
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció politikusa újabb fejleményekről számolt be a Facebook oldalán közzétett videójában. A politikus elmondta, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) újabb levelet küldött neki, amelyben tájékoztatják, hogy a feljelentése alapján tovább folytatják a nyomozást az Orbán-Lázár páros által elindított kastélyprivatizáció ügyében.
Molnár szerint ez az ügy is része annak a szélesebb korrupciós hálózatnak, amelyet a Fidesz és annak oligarchái működtetnek. A politikus a videóban „kastélymutyinak” nevezte a folyamatot, amely során állami tulajdonban lévő kastélyokat újítanak fel közpénzből, majd azokat a Fideszhez közel álló személyeknek juttatják.
„Ez a legújabb lopási módszer” – tette hozzá, utalva arra, hogy az autópálya-koncessziók és a trafikok kiosztásához hasonlóan ebben az esetben is kizárólag a kormány közeli körök profitálhatnak.
A politikus részletezte, hogy az OLAF már korábban jelezte: vizsgálatot indított az ügyben, és most újabb adatokat és dokumentumokat kértek tőle, amelyeket szívesen bocsát a rendelkezésükre. Molnár úgy véli, hogy az ügy előrehaladása annak bizonyítéka, hogy az Európai Unió komolyan veszi a magyarországi korrupciós visszaéléseket. „A magyar emberek érdeke, hogy ez az ügy teljes körűen fel legyen derítve” – hangsúlyozta a politikus.
Molnár videója végén Lázár János reakciójáról is beszélt, aki szerinte próbálja elbagatellizálni a történteket. Lázár azzal érvelt, hogy a kastélyok privatizációja nem lopás, hanem „örökbefogadás”. Molnár ezt az érvelést cinikusnak nevezte, és hozzátette, hogy a Fidesz politikusai egyre inkább elveszítik a valósággal való kapcsolatukat.
A politikus további fejleményeket ígért az ügyben, és arra kérte követőit, hogy figyeljék a Facebook oldalát, ahol folyamatosan beszámol a nyomozás előrehaladásáról és az új információkról.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!