DK-s képviselő zavarta meg Orbán sajtótájékoztatóját Strasbourgban – Orbán emberei teperték le

Gyekiczki Márton, a DK képviselője zavarta meg Orbán sajtótájékoztatóját.

Gyekiczki Márton, a DK érdi önkormányzati képviselője (és egyben az ország legfiatalabb megválasztott képviselője) megzavarta Strasbourgban Orbán Viktor sajtótájékoztatóját. A biztonsági őrök vezették ki a teremből.

Gyurcsány Ferenc büszke az Orbán sajtótájékoztatóját meghekkelő DK-s képviselőre

„Kövér tőlem elvehette a szót a Parlamentben, amikor árulónak neveztem a kormányt, de megmondtuk akkor is, mindig és mindenhol el fogjuk mondani: Magyarországnak ma áruló kormánya van!

Büszke vagyok Gyekiczki Marcira, hogy Orbánt ezzel Strasbourgban is szembesítette” – írja videójához a DK elnöke.

Korábban Gyekiczki Márton volt az a képviselő, aki játékpénzt szórt Orbánra a kötcsei pikniken.

A Demokratikus Lendület vezetője pénzt szórt Orbán elé Kötcsén, ezzel jelezve, hogy a miniszterelnök csak a pénzre figyel, miközben a kormányzati döntések súlyos következményekkel járnak az ország számára. Gyekiczki az akcióval a kormány Kínával kötött gigahitelére kívánta felhívni a figyelmet, amelyet szerinte a Fidesz úgy kezel, mintha az ország kiárusítása nem lenne fontos kérdés.

„A kormány kiárusítja az országot, de az egy dolog, ami Orbánt érdekli, az a pénz,” nyilatkozta korábban Gyekiczki. Ezzel arra utalt, hogy Orbán és a kormány gazdasági intézkedései, mint például a kínai hitelek és beruházások, hosszú távon súlyosan eladósíthatják Magyarországot.

Dr. Molnár Csaba megjegyzése:

„Csak, hogy ne legyen félreértés: nem az EP biztonsági emberei, hanem Orbán emberei teperték le Gyekiczki Marcit, a DK önkormányzati képviselőjét ma Strasbourgban, az Európai Parlamentben. Mert az EP-ben senkit visznek le a földre amiatt, hogy közbekiabál, akkor sem ha ezzel megzavar egy sajtótájékoztatót. Csak Orbánnál van ilyen. A terem előtt Orbán emberei egyébként átadták Marcit az EP biztonsági embereinek, akik azonnal elengedték. Most is itt van Marci velünk.

Orbán világa újra bemutatkozott Európában.”


Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva.  Unod a politikát? Főzz valamit az EllenLábassal!

loading...