
Dr. Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa és országgyűlési képviselője 62 éves kor alatt is lehetővé tenné a fogmegtartó kezeléseket. Erre a párt 30 millió forint elkülönítését javasolja.
„Új nap, új megszorítás – mondhatják a legtöbben arra, hogy a kormány 62 évről 65 évre emelné az idősek ingyenes fogorvosi ellátásának korhatárát. Ezzel a kormány 3 évnyi államilag támogatott fogmegtartó kezelést és fogpótlást vesz el az idősektől.
Holott Magyarországon éppen az az egyik komoly probléma, nemcsak 62 év felett, hanem alatta is, hogy akinek nincs pénze fogmegtartó kezelésekre és fogpótlásra, az már eleve hiányos fogsorral érkezik a nyugdíjas korba. Ez 3 millió embert, magyarán nagyjából minden harmadik magyart érintő egészségügyi probléma.
A Demokratikus Koalíció szerint nem spórolni kellene a magyarok fogászati ellátásának költségein. Sokkal inkább ki kellene szélesíteni az állami ellátást a fogmegtartó kezelésekre és a fogpótlásra. Ehhez mindössze 30 milliárd forinttal kellene támogatni a praxistámogatásokat. Nem szabad hagyni, hogy a teljes és egészséges fogsor csak a tehetősek kiváltsága legyen. Váljon ez egy minden magyar ember számára elérhető állapottá.
A DK szerint az ellátási korhatár tervezett emelésével az áruló kormány elárulja az időseket is. Holott ezt a segítséget egy, maximum két stadion árából megadhatná minden magyarnak. Szociáldemokraták vagyunk, szerintünk vigyázni kell az emberekre és vigyázni kell az országra” – írja Komáromi Zoltán a fogmegtartó kezelések kapcsán.
Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Unod a politikát? Főzz valamit az EllenLábassal!