Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

A Párbeszéd felmondta a DK-MSZP-Párbeszéd hárompárti együttműködést

A Párbeszéd felmondta az együttműködést.

A hárompárti koalíció 8 százalékos eredményt ért el az európai parlamenti választáson, ugyanakkor győzelemre segítette Karácsony Gergely főpolgármestert. A gyors, az elnököket megtartó párbeszédes tisztújítás indoklása azonban azt jelenti, hogy az együttműködés véget is ért. A felek ebbe láthatóan bele is törődtek.

Miközben a „független” sajtó azon lovagolt, menjen, vagy maradjon Gyurcsány Ferenc, a sikertelen EP-eredmény egyik előállítója, a Párbeszéd gyorsan megerősítette posztján az eddigi társelnököket, Szabó Rebekát és Barabás Richárdot. Barabás gyorsan meg is támadta a DK-t, mintha egy héttel korábban még nem Dobrev Klárával állt volna egy színpadon, méltatva a DK politikának kiválóságát.

A Párbeszéd sietett leszögezni, hogy egy „megújuló baloldali, progresszív erő” kialakításán szeretne dolgozni. Valójában nincs másról szó, mint hogy a rezgő léccel újraválasztott Karácsony Gergely kényszerhelyzetbe került a fővárosban. Vagy a Fidesszel, vagy a Tisza Párttal kell megegyeznie, hogy a szavazásokra biztosítsa a többséget. Erre pedig kevés az esélye, ha a DK túl közel áll hozzá. Hogy Karácsony újra el is árulja-e a Demokratikus Koalíciót, azt egyelőre nem tudni, őszre ez is kiderül.

Az MSZP-ben már ott tart a vita, hogy hány elnök legyen: maradjon-e kettő, vagy újra jöjjön az egyszemélyes vezetés. Emiatt a párt ősszel két kongresszust is tervez. Előbb az alapszabályt módosítják, utána jöhet a tisztújítás. Kunhalmi Ágnes ambíciói egyelőre nem nyilvánosak, Komjáthi Imre jelezte, ő csak akkor indul, ha nincs társelnök. Mások egyelőre nem bukkantak fel, de lehet még mozgás. Jellemző az MSZP mai helyzetére, hogy Őrsi Gergely, II. kerületi polgármester már ki is lépett a pártból.

A DK kommunikációja is abba az irányba mutat, hogy egyedül maradtak állva baloldali erőként. Ezt igazolja az IDEA kutatása, miszerint a 8 százalékos EP-eredményhez a másik két párt gyakorlatilag nem volt képes hozzájárulni.

Gyurcsány Ferenc aktivitása is erősödött, újranyitja a régi meccseket. A DK az önkormányzatokban erősítette a pozícióit, növelte képviselői és polgármesterei számát. A pártelnök maradása azt is jelzi, hogy a DK élni kíván azzal a felelősséggel, hogy egyedül maradt állva nem jobboldali erőként a magyar politikában.

loading...