Itt a vége: Sulyok Tamásnak le kell mondani

Lehet, hogy lemond Sulyok Tamás
MTI-fotó

Ángyán József: Sulyok Tamásnak le kell mondani.

Ángyán József, a Fidesz 2010-es földprogramjának szerzője és volt államtitkár a 24.hu-nak adott interjújában kifejtette, hogy

Sulyok Tamás köztársasági elnök méltatlanná vált pozíciójára, és le kell mondania.

Szerinte a Sulyok által ügyvédként ellenjegyzett, nemrégiben nyilvánosságra került szerződések nemcsak jogszabályokat sértenek, hanem a korábban a Fidesz által képviselt értékekkel is szembemennek. A korábbi államtitkár írásban válaszolt a zsebszerződésekkel és az érintett ügyvédekkel kapcsolatos kérdésekre.

Kifejtette: morális értelemben Sulyok mindenképpen méltatlan a köztársasági elnöki pozíció betöltésére.

A földvásárlási moratórium jelentősége és hatása

Ángyán kifejtette, hogy a földvásárlási moratórium idején a gazdatársadalom jogosan tartott attól, hogy a nyugati gazdák és földspekulánsok, akik nagyobb tőkeerővel rendelkeznek, fillérekért vásárolják fel a magyar földeket. Ez különösen az újonnan épülő kis- és közepes családi gazdaságokat fenyegette, nem pedig a nagyobb hazai gazdaságokat, amelyek a Gyurcsány-kormány idején kedvezményezettek voltak. Ennek következtében például a 2005-ös budapesti traktoros gazdatüntetés egyik fő kérdése is a földügy volt.

Orbán Viktor felismerte a földügy politikai jelentőségét, és szövetséget kötött a Magosszal, amelynek képviselői számára 2006-ban öt befutó listás helyet biztosított. Ez a politikai szövetség 2010-re érett be, amikor a Fidesz nagy arányban nyerte a választásokat. Orbán 2010-ben Hajdúböszörményben tett ígéretet arra, hogy kormányzása alatt külföldiek nem vásárolhatnak magyar termőföldet. Ennek ellenére a 2015-2016-os „Földet a gazdáknak!” program eredményei ezt az ígéretet cáfolják.

A moratórium kijátszása és következményei

Ángyán szerint a földtulajdon megszerzésére vonatkozó jogszabályok 1994-től kezdve szigorodtak, de ezek idővel változtak. Az EU-csatlakozást követően a tagállami állampolgárok elvileg már szerezhettek termőföldet Magyarországon, de a moratórium 2014-ig érvényben maradt. Ebben az időszakban sok zsebszerződés születhetett, amelyekben külföldi érdekeltségek magyar cégeken keresztül szereztek földtulajdont.

Ángyán hangsúlyozta, hogy ezek az ügyletek nehezen voltak felfedezhetők és bizonyíthatók, mivel mindkét fél és az ügyvédek is érdekelték voltak azok eltitkolásában. Ennek eredményeként nagyon kevés lebukás vagy ítélet történt. Ugyanakkor az agrárszektorban a külföldi tulajdonosok aránya mára felülreprezentált lett, és jelentős befolyást gyakorolnak a magyar földpiacra.

Ángyán összegzése szerint a földvásárlási moratórium csak politikai célokat szolgált, és a Fidesz kormányzása alatt a külföldi földszerzések tovább folytatódtak. Ennek fényében Sulyok Tamás köztársasági elnöki pozícióját méltatlannak tartja, és a lemondását követeli.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...