
Amikor azt hiszed, hogy Orbánisztánban nem jöhet durvább, mindig előhúznak egy újabb lapot, amitől fejjel mész a falnak. Ezúttal a Fidesz kedvenc Kossuth-díjas előadója Ákos életéből készül film, adófizetői százmilliókból természetesen.
Ember maradj: Ákos címmel a Filmintézet 228,515 millió forintos támogatásával, Kriskó László forgatókönyvéből és rendezésében készül dokumentumfilm Ákosról.
A közleményt, mintha csak a Fidesz sajtóosztályán szerkesztették volna. Nyálas, magasztaló lózung:
A cél, hogy a színpadról és a képernyőkről ismert előadóművésszel együtt az embert is bemutassák, az álmodozót, a kreátort, akinek sorai, dalai még azoknak a lelkébe is beleégtek, akik kevésbé szeretik.
A portréfilm a közlemény szerint részben fikciós visszatekintés lesz. Megjelenítik Ákos gyermekkorát, fiatalságát a rendszerváltás Magyarországán és „első átütő sikereit is.” A középpontjában teljes mértékben Ákos szólókarrierje áll, amely a közlemény szerint
minden mozzanatával azt mutatja, hogy az előadóművész-dalszerző-költő egy rendkívül összetett személyiség.
„Egyéniségéből és határozott, sokszor karcos véleményformálásából adódik, hogy tömegek ikonja. Rajonganak érte, ugyanakkor vannak olyanok is, akik akár ismeretlenül is elutasítják. Az ambiciózus portréfilm e jelenség miértjeire keres válaszokat. Fő vállalása pedig az, hogy magasságaival és mélységeivel együtt, kendőzetlen őszinteséggel mutasson be egy olyan életutat, mely példát adhat a ma felnövő generációknak” – írják a filmről.
Ha gúnyolódni szeretnénk, azt mondanánk, hogy „mutasson példát neked Ákos!” De inkább csak bemutatjuk azt a dalszöveg-generátort, amivel Te is bármikor szerkeszthetsz egy Ákoséhoz hasonló, giccses, összevissza dalszöveget. Ezt még a régi Index kreálta 2012-ben.
Légy tájékozott, olvass tovább! Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Iratkozz fel a Google News csatornánkra is, így mindig kaphatsz értesítést a legfontosabb hírekről!