Felforgatja az iPhone-t használók életét az EU

Pénzbe kerülhet a szülőknek az iskolai telefonhasználat tiltása

Felforgatja az iPhone-t használók életét az EU. Több dologra is rákényszeríti az Európai Unió az almás céget.

Az Európai Unió közelgő Digitális Piaci Törvénye (DMA) megváltoztathatja az Apple módszerét a harmadik fél alkalmazásokkal való üzletezés terén eszközein. A Bloomberg hírügynökség szerint 2024-től az Apple engedélyezi a harmadik féltől származó alkalmazásboltokat platformján. Az engedmény csak Európában lesz érvényes.

A DMA a digitális élet javítását tűzte ki célul, ennek része az Apple korlátozásainak megszüntetése. A törvény egyik szabálya szerint a vállalatoknak mostantól engedélyezniük kell a harmadik féltől származó alkalmazások telepítését az eszközeiken.

A DMA másik követelménye szerint a engedélyezni kell a felhasználók számára harmadik fél fizetési rendszereinek telepítését is. Az Apple állítólag tárgyalja, hogy teljesítse-e a törvénynek ezt a részét.

Névtelen források elmondták a Bloombergnek, hogy a DMA és az Apple együttműködése megnyitja a lehetőségét annak, hogy más régiók is hasonló törvényeket hozzanak világszerte, de hangsúlyozni kell: ez jelenleg csak Európára vonatkozik.

Bár a törvény nem népszerű a vállalaton belül, az Apple állítólag „jelentős mennyiségű” erőforrást használ fel a DMA-val való összhang megteremtéséhez. Korábban az Apple azt állította, hogy az új törvény potenciálisan aláásná a felhasználók személyes adatainak védelmét.

Az Európai Unió 2024-ig adott időt a vállalatoknak a DMA-val való összhang megteremtésére.

Apple Pay

Úgy tűnik, hamarosan véglegesen pont kerülhet az Európai Bizottság és az Apple csörtéjére. Így újabb dologban engedhet az Apple a töltőszabványok egységesítése után. A cég megnyithatja a mobilfizetésre használható NFC technológiát mások előtt is, véget vetve az Apple Pay iOS-es monopóliumának.

Az uniós szerv még 2020-ban indított monopóliumellenes vizsgálatot az Apple ellen, mert felmerült, hogy az Apple Pay szembemegy az uniós versenyszabályokkal. Az ügyben három év múltán állt be jelentős fordulat, amikor felmerült, hogy az iPhone-gyártó maga nyithatja meg az NFC-s mobilfizetések lehetőségét más szolgáltatók előtt – így elkerülve a lehetséges jelentős pénzbírságot is.

Az ügyben a legfrissebb fejlemény, hogy – utóbbi sejtést igazolva – az EB hivatalosan is közzétette az Apple tervét az NFC-s fizetés megnyitásáról. Ennek értelmében az Európai Gazdasági Térség területén már nem lenne kizárólagos fizetési szolgáltató az iPhone-okon az Apple Pay, ugyanis külsős fejlesztők szolgáltatásai is megjelenhetnének az almás okostelefonokon.

A Bizottság most az Apple riválisainak véleményezését várja a javaslatokra.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...