
Nagykovácsi kereszt: tovább folytatódik a botrány.
Ismét felállították a sok konfliktust kiváltó keresztet Nagykovácsiban, a Nagy-Szénás hegytetőn – derül ki olvasónk fotójából. Önmagában egy hegytetőn felállított kereszt valószínűleg nem váltana ki akkora érdeklődést, de a nagykovácsi kereszt sorsa hónapok óta foglalkoztatja a közvéleményt.
A Telex összefoglalója szerint az egész úgy kezdődött, hogy augusztus végén ismeretlenek felgyújtották a Nagy-Szénás hegytetőn álló keresztet. A keresztet néhány éve szintén ismeretlenek állították fel engedély és megfelelő alap nélkül. A kereszt a szakszerűtlen felállítás miatt azóta párszor ki is dőlt. A Nagy-Szénás a Budai-hegység harmadik legmagasabb csúcsa, fokozottan védett, Európa diplomás terület. Füves teteje kedvelt kirándulóhely, az Országos Kéktúra is áthalad rajta.
A történtek után a KDNP helyi szervezete kérelmezte egy új, beton alappal rendelkező kereszt felállításának engedélyezését, ezt a kormányhivatal meg is adta, annak ellenére, hogy a hatályos jogszabályok szerint fokozottan védett területen nem lehetne felépíteni. A Nagykovácsi Természet- és Környezetvédő Egyesülete (NATE) bíróságon támadta meg a kormányhivatal határozatát.
A község két pártra szakadt: a helyi KDNP és követői a kereszt mellett érveltek, míg a természetvédők ellene voltak.
Az ügybe beszállt a nagypolitika
Október végén Menczer Tamás államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a Nagy-Szénás tetején, a kereszt időközben elkészült alapzata mellett jelentkezett be egy videóban. A videó alapján az ügyben hivatalosan megnyilvánuló (a keresztállítást jogszabályi alapon nem támogató), saját bevallása alapján hívő keresztény Füri András nemzetipark-igazgató hirtelen modern kori keresztényüldöző szerepben találta magát.
Aztán januárban kiderült: leváltották a nemzeti park igazgatói posztjáról Füri Andrást. A Telex szerint a távozó igazgató nem politikai tisztogatás áldozata lett, már régebb óta tervezte távozását. Forrásaink szerint a természetvédelmi területen a jogszabályok ellenére felállított kereszt legfeljebb csak meggyorsította a döntést.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!