Szabadkőműves podcast: interjú egy új páholy főmesterével

Szabadkőműves podcast: a képen Vaskó Péter főmester látható.

Szabadkőműves páholyok jelenleg is működnek. Magyarországon is, ahogy a világ (szinte) minden országában. A szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavainak műhelyeiben nem világuralmi törekvések folynak. A cél önmagunk és általunk a világ „jobbítása.”

A szabadkőműves páholyok egyetemesen egyetértenek a gondolat szabadságával, a humanitással, de ezen belül sokszínű a társaság. Mi köt minket össze? A testvériség és az alapvető értékrend. Önmagunk fejlesztése a közösség által legalább annyira fontos, mint magát a testvériséget építeni a saját tudásunkkal.

Magyarországon három nagy irányzat működik. A három nagypáholy közti különbség röviden összefoglalható. Az egyik nagypáholy mindenképp elvárja az Istenben való hitet, a másik agnosztikusokat vagy akár ateistákat is ugyanúgy fogad. Utóbbi a Magyarországi Nagyoriens néven ismert nagypáholy. Ezen belül (és most jutunk el a témánkhoz) több közösség is működik. A Szolidaritás névre keresztelt páholy nemrég alakult. Vegyes, tehát nőket és férfiakat egyaránt avat az ehhez szükséges beavatási procedúrán, több szinten át tartó szűrésen keresztül.

A harmadik a Le Droit Humain vegyes páholy. Nőket és férfiakat egyaránt avat.

A szabadkőműves páholyok nem titkos társaságok, bár a munkáinkat fedésben, a profán világon kívül végezzük. Ennek oka főként az, hogy számos összeesküvés-elmélet fűződik a szabadkőművességhez. Ady Endre, Kossuth Lajos, Kosztolányi Dezső, a Nyugat folyóirat legtöbb szerzője mind a hazájukat szerető szabadkőművesek voltak.

„A szabadkőműves páholyok nem titkos, hanem úgynevezett „diszkrét” társaságok, azaz a munkákon csak avatott tagok vehetnek részt. A diszkréció egyik további oka, hogy mind a jobb- mind a baloldali diktatúrák előszeretettel tiltották be a szabadkőművességet. A szabadgondolkodó, dogmákat elutasító polgárok humanista közösségei nem voltak összeegyeztethetőek a tekintélyelvű rezsimek szabadságjogokat korlátozó törekvéseivel. Az ilyen módon föld alá kényszerített működés azután már könnyen válhatott az összeesküvés elméletek játszóterévé.

A testvériség egyszerre filozofikus, (gondolkodó) filantropikus (a rászorulókon segítő) és progresszív (a jövőt jobbá, szebbé alakítani akaró) „mozgalom.” Órákig lehetne beszélgetni róla, nehéz egy cikkben megfogalmazni a lényegét, erre nem is törekszünk. A cél inkább az, hogy a fentiek ismeretében ajánljunk egy szabadkőműves podcast-et, amelynek beharangozójaként röviden ismertettük, miről is szól a szabadkőművesség. Íme:

A szabadkőműves páholyok tagjai felfedhetik magukat, de a másikat soha

Vaskó Péter főmester (borítóképünkön) beszél a szabadkőművességről és Chrétien de Troyes lovagregényének lényegéről, amit ő fordított magyarra. A Perceval című könyv itt rendelhető meg (nem, ez nem profitorientált reklámhirdetés, hanem a podcast tartalmához kapcsolható tartalom.)

A szabadkőműves podcast célja, hogy elérhetővé tegye mindenki számára a testvériség megismerését. A tévhitekkel ellentétben nem szükséges feltétlenül ajánlás a csatlakozáshoz. A podcast-ben is elhangzik egy e-mail cím, amire üzenetet küldhetnek az érdeklődő „keresők.”

Információk, kérdések kapcsán közvetlenül nekem is írhattok az Ellenszél impresszumában megjelölt címen. Magunkról bármikor elmondhatjuk, hogy szabadkőművesek vagyunk (vagy ahogy szebben fogalmazhatjuk meg: testvéreink annak ismernek el). Sokak számára azonban munkahelyi státuszuk, családi okok miatt ez nem lehetséges, így aki nem vállalja magát, azt soha, semmilyen körülmények között nem fedhetjük fel.

A podcast meghallgatását a testvériség iránt nem érdeklődő, de irodalombarát olvasóinknak is ajánljuk. Vaskó Péter szenzációs formában mutatja be a Perceval regényt.

Jabronka Richárd

loading...