
Az Árnyékkormány közleményt adott ki a nyugdíjakról. Egyre jobban leszakadnak az időseknek járó juttatások. Éppen ezért a negyedévente járó nyugdíjkorrekció lehet a megoldás.
A rendszeresen folyósított nyugdíjkorrekció bevezetése elengedhetetlen
Az Orbán-kormány nyugdíjszámítási módja miatt folyamatosan leszakadnak a nyugdíjak. A kormány minden évben ugyanazt játssza el az idősekkel: előbb alulbecsüli az inflációt. Magyarul: kisebb nyugdíjemelést ad annál, mint ami járna, aztán utólag visszaad valamennyit abból, amit már év elején oda kellett volna adnia a nyugdíjasoknak. Ennek a következménye, hogy a nyugdíjasok egész évben hitelezik az államot. Ezért egyre szegényebbek, ezt pedig csak súlyosbította az Európa-rekorder orbáni infláció és az áremelések – írja Gy. Németh Erzsébet szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter.
A DK politikusa hozzáteszi: az Árnyékkormány egy olyan szociáldemokrata fordulatra készül, ami meg fogja becsülni a nyugdíjasokat. Célunk hogy soha többé ne lehessen azok kárára trükközni, akik végigdolgozták és végigadózták az életüket ebben az országban.
Be fogjuk vezetni a negyedévente járó nyugdíjkorrekciót, hogy a nyugdíjasok ne utólag kapják meg, ami jár nekik, hanem év közben, amikor arra szükségük van.
Nekünk, szociáldemokratáknak az a célunk, hogy mindenkinek legyen legalább három havi megtakarítása, ezt szeretnénk elérni a nyugdíjasoknál is. Mindenható vállalati profit helyett európai béreket és nyugdíjakat, magánkórházak és magániskolák helyett erős állami egészségügyet és oktatást, a milliárdosok kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk – zárja közleményét Gy. Németh Erzsébet.
Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!