
Három havi megtakarításra van szüksége a nyugdíjasoknak, mert százezrek képtelenek a váratlan kiadások kifizetésére. Erről Gy. Németh Erzsébet, szociális- és nyugdíjügyi árnyékminiszter tájékoztatott a közleményében.
Az Eurostat adatai szerint több százezer, egyedül élő nyugdíjas, a 65 éven felüli magyarok csaknem fele nem lenne képes kifizetni egy váratlan kiadást. Ilyen például egy elromlott mosógép cseréje vagy egy beázás utáni felújítás.
Az Árnyékkormány szerint azonnali krízis-intézkedésekkel kell segíteni az ár- és rezsiemelésektől sújtott, így félretett pénzzel már egyáltalán nem rendelkező nyugdíjasokat. Egy szociáldemokrata kormány szerint mindenkinek szüksége van legalább három havi megtakarításra.
Az alacsony nyugdíjjal rendelkezőket azonnali, egyszeri pénztámogatásban kell részesíteni. Emellett jelentősen emelni kell a nyugdíjminimum összegét. Továbbá negyedévente nyugdíjkorrekciót juttatnának a nyugdíjasoknak.
„Az árak sokkal gyorsabban nőnek év közben, mint az év elején emelt, az orbáni infláció miatt elértéktelenedő nyugdíjak. Ezért a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. Mindenható vállalati profit helyett európai béreket és nyugdíjakat, magánkórházak és magániskolák helyett erős állami egészségügyet és oktatást, a milliárdosok kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk” – zárja közleményét Gy. Németh Erzsébet.
A Fidesz látszólagosan törődik a nyugdíjasokkal, a valóság azonban ezzel szemben sokkal szomorúbb. Az időseket koloncnak tekinti a kormány, és a luxus-kiadások finanszírozására is a sarcolásukkal szerzi a forrást.
Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!