Negyedévenkénti nyugdíjkorrekciót sürget a DK

Negyedévenkénti nyugdíjkorrekciót sürget a DK

Negyedévenkénti nyugdíjkorrekciót sürget a DK.

Csak a negyedévenkénti nyugdíjkorrekció és a vegyes, más néven svájci indexálás bevezetése mentheti meg idősek százezreit az szegénységtől – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője.

Gy. Németh Erzsébet hangsúlyozta, míg a negyedéves nyugdíjkorrekció ellensúlyozná az év közbeni áremelkedéseket, addig a vegyes indexálás miatt az éves nyugdíjemelés az inflációt és az átlagbérek emelkedését is követné.

A DK politikusa úgy fogalmazott, hogy hónapról hónapra nyugdíjasok százezreinek járandóságát csökkenti az „orbáni infláció”. Kiemelte, hogy amikor az emberek nyugdíjba vonulnak, akkor a nyugdíj kiszámításkor a saját korábbi keresetüket, illetve a hazai átlagkereset emelkedését is figyelembe veszik. Nyugdíjasként a járandóságuk viszont már csak az inflációval emelkedik, amit a kormány folyamatosan alultervez, így a nyugdíjak értéke egyre csökken – közölte Gy. Németh Erzsébet.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...