Orbán Viktor aljas dologra készül, ha ezt megteszi, pórul járunk

Orbán Viktor katasztrófa felé sodorja hazánkat.
grafika: ellenszel.hu

Vasárnap Orbán Viktor Kínába utazott, ahol részt vesz az Egy övezet, egy út fórum harmadik találkozóján. Hivatalos tárgyalásokat folytat Kína vezetőivel, és várhatóan találkozhat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.

Orbán már korábban is részt vett az előző két Egy övezet, egy út csúcstalálkozón 2017-ben és 2019-ben. A kormány közleményében hangsúlyozza, hogy Magyarország elkötelezett a hosszú távú együttműködés mellett. Orbán a közelmúltban Tusványoson tartott beszédében ismertette, hogyan látja Kína szerepét a világban. (Összefoglalva: mélyen meghajolva a keleti blokk előtt.)

Orbán és Szijjártó, korábban is kiemelték a projekt jelentőségét, amelynek gazdasági hasznait Mészáros Lőrinc is tapasztalta. Ugyanakkor Matolcsy György jegybankelnök a magyar országgyűlés előtt kritikusan nyilatkozott a kormány gazdaságpolitikájáról és a Kínával való üzletelés kockázatairól. Később egy lapban dicsérte a magyar-kínai együttműködést és az Egy övezet, egy út kezdeményezést, amelyhez Magyarország első európai országként csatlakozott.

A G7-ekkel szemben a program Kína globális befolyását igyekszik erősíteni. Olaszország nemrégiben kilépett, így Magyarország az egyetlen EU-s tagállamként vesz részt ebben a kezdeményezésben. Szégyenszemre.

Orbán Viktor katasztrófa felé sodorja Hazánkat

Figyelembe véve a világban zajló konfliktusokat és a nemzetközi helyzet változásait, Magyarország most újra a legnehezebb választás előtt áll. Meg kell határoznunk, hogy az Európai Unióval maradunk-e szoros kapcsolatban, vagy közeledünk-e Kína és Oroszország felé. Döntenünk kell a NATO és a Nyugat szövetségének erősítése, vagy a bizonytalanság, diktatúrák és oktalan háborúk iránya mellett. Ki kell állnunk a szabadság és a jogállam elvei mellett, vagy azok ellenében haladunk. (A rendőrállam erősítésével, az újságírók megfigyelésével, megmérgezésével, amint azt Oroszországban látjuk.)

Az ilyen nemzetközi helyzetben a döntés, hogy Pekingbe utazzon egy EU-s tagállami vezető, komoly kérdéseket vet fel. Magyarország történetében mindig a rossz oldalon álltunk, és most Orbán arról gondoskodik, hogy ismét a sötét oldalt válasszuk. Egy katasztrófa felé viszi az országot.

Ha európai, szabad és fejlődő Magyarországot szeretnénk, akkor csak a Fidesz utáni időszakban reménykedhetünk. Ha Orbánon múlik, bagóért elad minket Kínának és az oroszoknak.

Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!

loading...