Egy idős magyar ember három napig feküdt holtan: ez vár ránk?

A cukorbetegség első tüneteire nagyon oda kell figyelnünk.
Fotó: MTI - képünk illusztráció.

Egy hódmezővásárhelyi nyugdíjas lakóparkban 3 napig feküdt holtan egy idős magyar ember. Ezalatt az idő alatt senki sem nézett rá, pedig 10 millió forint volt a „beugró” pénz oda. Mire számíthatnak az idős emberek az állami otthonokban, ha még a tízmillióssal is ez a helyzet?

A lakóparkban 94 éves egyik lakó holtan feküdt napokig anélkül, hogy észrevették volna. A hírt a Délmagyar közölte, és rávilágított arra, hogy noha az otthonban 24 órás nővérfelügyelet áll rendelkezésre, mégsem észlelte senki a halálesetet.

Az otthont üzemeltető HMSZ Zrt. vezérigazgatója, Katona Antal megerősítette az esetet, és elindítottak egy belső vizsgálatot az okok kiderítésére. Emellett elmondta, hogy az üzemeltető már több mint egy éve biztosít segélyhívó készüléket minden bentlakónak, aki igényelte. Hozzátette, hogy az üzemeltető fizette ennek a havidíját egy éven keresztül.

Az eset után az otthon belső szabályzatait is áttekintik, és olyan változtatásokat kezdeményeznek, amelyek segíthetnek elkerülni hasonló tragédiák ismétlődését.

Az eset különös felháborodást keltett, mert az önkormányzat tavaly jelentősen emelte meg a lakásokért fizetendő egyszeri belépési díjat. Ez az emelés után majdnem 10 millió forintot tesz ki. A lakóparkban élőknek továbbá havonta négyzetméterenkénti bérleti díjat és 26 500 forint szolgáltatási díjat is kell fizetniük. Ezért az összegért elvárható lenne, hogy a szolgáltatásokat megfelelően nyújtsák, és az ott élőket számon tartsák.

Az idős magyar emberek általában nem rendelkeznek 10 millió forinttal: velük mi lesz?

A tragédia ismeretében felmerül bennünk a kérdés, hogy mi van azokkal, akik nem tudnak kifizetni tízmilliót azért, hogy beköltözhessenek egy ilyen intézménybe? Akik majd az állami otthonokba kerülnek, mire számíthatnak? Az Orbán-kormány szociális rendszere teljes káosz. Akinek nincs pénze, azt megeszik a poloskák? Akinek van, azt pedig csak úgy elhanyagolják?

Hódmezővásárhely polgármestere mit lép az ügyben? Az önkormányzat emelte meg a belépési díjat, reméljük, felülvizsgálják az intézményt, hogy soha többé ilyen ne fordulhasson elő!

További cikkeinkért kattints ide! Ha a közélet helyett főznél valami finomat, és recepteket keresel, ide kattints!

loading...