
Nagyon nem fognak örülni a magyarok az Orbán-kormány eltitkolt tervének, ami most szivárgott ki a sajtóba. Hosszú évekkel tovább dolgozhatnak a magyarok kevés fizetésért.
Emelheti a nyugdíjkorhatárt az Orbán-kormány a sajtóban nemrég kiszivárgott, titkos tervek szerint. Vagyis az Európa legkisebb fizetéséiért gürcölő magyaroknak hosszú évekkel tovább kell majd dolgozniuk, hogy azután megkaphassák Európa szinte legkisebb nyugdíjait – mondta Gy. Németh Erzsébet a sajtótájékoztatóján.
Míg Orbánék a nyugdíjkorhatárt emelnék, az Árnyékkormány inkább negyedévente fizetne nyugdíjkorrekciót az orbáni infláció miatt.
A nyugdíjügyi árnyékminiszter szerint a jelenlegi nyugdíjasok számára kell tisztességes, értékálló nyugdíjat fizetni a nyugdíjkorhatár emelése helyett. Gy. Németh Erzsébet emlékeztetett arra, hogy az orbáni infláció, a folyamatos áremelések és rezsiemelés miatt a nyugdíjakból egyre kevesebb marad a bevásárlásra, a gyógyszerekre vagy a számlák befizetésére. Ezért az Árnyékkormány szerint negyedévente nyugdíjkorrekciót kell fizetni a nyugdíjasoknak, hogy kompenzálják a brutális áremeléseket, mondta az árnyékminiszer.
Az árnyékminiszter egyértelművé tette, hogy egy tisztességgel ledolgozott élet után minden idős embernek tisztességes nyugdíj jár. Ez egy olyan alapvetés, amelyből egy szociáldemokrata kormány nem fog engedni. Emlékeztetett, hogy a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány felkészült arra, hogy a kormányváltás után letörje az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!